KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/március
• Faragó Vilmos: Esettanulmány Harcmodor
• Pünkösti Árpád: Mozi vagy anti-mozi? Dárday istván és Szalai Györgyi a Harcmodorról
• Lukácsy Sándor: Jó Tiborc a rossz XX. században Fábián Bálint találkozása Istennel
• Csalog Zsolt: Nem csak „cigány film” Koportos
• Zsugán István: „Meghalt a mozi, éljjen a video!” Római beszélgetés Michelangelo Antonionival
• N. N.: Michelangelo Antonioni filmjei
• N. N.: A fotópályázat nyertesei
• Nemes Nagy Ágnes: Anti-antik Pasolini Oidipusz királya
• Matos Lajos: Mert A Sebészek Humanisták M.A.S.H.
• Hegedűs Tibor: Öregfiúk a moziarénában Glória / Szenzáció!
• Bársony Éva: Varázsige: a mozgás Gross Arnold és a film
• R. Székely Julianna: Foglalkozása: gyártásvezető
LÁTTUK MÉG
• Iszlai Zoltán: Gyorshajtás
• Schéry András: Akiket forró szenvedély hevít
• Iszlai Zoltán: Csendes amerikai Prágában
• Veress József: Szerelem első látásra
• Koltai Ágnes: Akció a fegyvertárnál
• Loránd Gábor: Harminc lány és Pythagoras
• Schéry András: Mennyire szerettük egymást
• Tardos János: Négy bandita, tíz áldozat
• Bársony Éva: Az ismeretlen katona lakkcipője
• Hegedűs Tibor: Őrült nők ketrece
• Fekete Ibolya: Gengszterek sofőrje
• Bende Monika: A tajga császárának végnapjai
• Tótisz András: Az ember nem nőhet fel mese nélkül
TELEVÍZÓ
• Fábri Anna: A bolondok kvártélya Krúdy a képernyőn
• Loránd Gábor: Kétfélidős adaptáció A sipsirica
• Feuer Mária: A bába és mecénás: operák a tévében Lendvay, Ránki, Stravinsky
TÉVÉMOZI
• Zalán Vince: A magyar ugaron
• Csala Károly: Férfias idők
• Csala Károly: Hűtlen asszonyok
TELEVÍZÓ
• Kézdi-Kovács Zsolt: Ott lenni Felületes megjegyzések az amerikai televízióról
• Kristóf Attila: A szórakoztatás felelőssége Humor a tévében 3.
KÖNYV
• Fáber András: Kinek kell ma Balázs Béla?
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Michel Ciment; Giacomo Gambetti

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Kálvária

Pápai Zsolt

Voszhozsgyenyije – szovjet, 1977. Rendezte: Larisza Sepityko. Szereplők: Borisz Plotnyikov, Vlagyimir Gosztyukin, Anatolij Szolonyicin. Forgalmazó: Etalon Film Kft. 110 perc.

 

A hetvenes évek Kelet-Európájának „nemzeti” filmművészetei alaposan megsínylették, hogy az újhullámokat elapasztották, alkotói csoportjaikat megtizedelték az évtizedforduló politikai, kultúrpolitikai változásai. A rosszindulatú cenzor-csinovnyikok támadásainak leginkább kitett „szovjetunióbeli” film különös módon mégis hatalmasra nőtt a terhek alatt, a kevés kivétellel (Mihalkov, German) a hatvanas évek újhullámában indult, de tehetségüket a következő időszakra is átmentő alkotóknak, Tarkovszkijnak, Koncsalovszkijnak, Joszelianinak, Klimovnak, Paradzsanovnak köszönhetően. A tragikusan fiatalon (mindössze négy nagyjátékfilmmel a háta mögött) elhunyt rendezőnő, Larisza Sepityko is az újhullám neveltje volt, aki utolsó munkájában lehetetlennek tetsző feladatot vállalt, amikor a krisztusi szenvedéstörténetet adaptálta a partizánfilm műfajába. Mindazonáltal a Kálvária – egyénisége, egyedisége dacára – tipikus volt a maga korában és közegében, legalábbis abból a szempontból, hogy más mesterművekhez hasonlóan egyszerre kapcsolódott az orosz-szovjet szellemtörténeti hagyományokhoz és a modern film újító kísérleteihez, mi több a partizánfilm megidézése révén a szovjet mozi egyik legnagyobb tradíciójú – ráadásul sematizmussal terhelt – vonulatához is. A film egy drámai sorsválasztást elmesélve újítja meg és írja át a megcementesedett műfajt, a nácik által elfogott két partizán, a krisztusi Szotnyikov (Borisz Plotnyikov) és a júdási Ribak (Vlagyimir Gosztyukin) vitájának bemutatásával.

A „szovjet” filmben a húszas évektől meghatározó a kötött tematikához igazodás kényszere: már a montázsművészek dilemmája is az volt, hogy miként lehetséges a kötelező témát (a proletariátus győzelmét) rendhagyó módon megközelíteni. A kötött tematika új és újszerűbb feldolgozásának hagyományát tehát a szovjet montázsfilmtől örökölte az újhullám, de talán még messzebb érdemes visszanyúlni az időben, nevezetesen a középkori ikonfestőkig, akik munkájának tétje ehhez nagyon hasonló volt. Az ikonfestői tradíció tehát ilyen közvetett módon gyakorolt befolyást a szovjet film korszakaira, nem beszélve arról, hogy egyes alkotóknál a közvetlen hatáskapcsolatok is tetten érhetőek. Például Tarkovszkijnál, vagy éppen Sepitykónál, aki a Kálvária számos kompozíciójával idézi fel az orosz ikonfestőket. A Kálvária e pillanatok miatt is nevezhető az apró stílusbravúrok filmjének, valamint az olyan cizellált megoldások okán, mint például a nyitány hómezőn játszódó szekvenciái (a hó a svéd némafilm, az Arne út kincse óta nem volt ennyire fotogén), vagy a Szotnyikov halálát elbeszélő képsor, egy testblende és egy whiteout (kifehéredés, azaz a kép kiégetése) kombinálásával. Másfél másodperc az egész, de nem lehet felejteni.

Extrák: Nincsenek.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/11 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12482