|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
KrónikaDelbert Mann (1920–2007)Schubert Gusztáv
Egyike volt az első tévérendezőknek, sikeres mozikarrierjét is kisképernyős tapasztalatának köszönhette, a korabeli Hollywoodban nem volt szokásos az a fajta kisrealizmus, ami korai mozifilmjeit jellemezte. A Paddy Chayefsky forgatókönyvéből készült Marty (1955) és a Legénybúcsú (1956) a kosztümös cinemascope fénykorában meghökkentően frissnek hatott. Marty Pilletti, a félszeg agglegény kínos-keserves szerelmi története, ez a bronxi utcán talált mindennapos história váratlanul elcsábította a nézőket a peplumos izomkolosszusoktól meg a noir rámenős nagyfiúitól, begyűjtött négy Oscart és ráadásként még az Arany Pálmát is elhozta Cannes-ból, miközben 5 millió dollárból 340 milliót csinált. Amerikát levette lábáról az egyszerűség. A Sophia Loren és Anthony Perkins főszereplésével készült O’Neill-adaptáció, a Vágy a szilfák alatt (1957) a lélektani realizmusnak még nem fordított hátat, de a puritán tévés stílusnak már igen. A hatvanas években Delbert Mann gyakorlatilag betagolódott a régimódi hollywoodi szisztémába. A későbbiekben ugyan visszatért a televízióhoz, de már csak biztonsági kűröket futott, kikezdhetetlen klasszikusokat adaptált (Copperfield Dávid, Jane Eyre, Nyugaton a helyzet változatlan). Ma már por lepi őket. A reménytelen lúzernek látszó Marty (Ernest Borgnine) csodás, de nagyon is hihető átváltozása, ahogy a szemünk láttára lesz „nagydarab, kövér és csúnya” bronxi henteslegényből a filmtörténet egyik legszimpatikusabb szerelmese, az viszont örök, akár a szőkék és kékszeműek összeesküvése.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1634 átlag: 5.44 |
|
|
|
|