Láttuk mégJindabyneTakács Ferenc
Jindabyne – amerikai, 2006. Rendezte: Ray Lawrence. Írta: Raymond Carver művéből Beatrix Christian. Kép: David Williamson. Zene: Paul Kelly és Dan Luscombe. Szereplők: Laura Linney (Claire), Gabriel Byrne (Stewart), Chris Haywood (Gregory), Deborrah-Lee Furness (Jude). Gyártó: April Films. Forgalmazó: Cirkofilm. Feliratos. 123 perc.
Négy cimbora horgászni megy, ám a régen várt expedíció kellemetlen fordulatot vesz: az idilli természeti környezetben, a pisztrángos tóban holttestre akadnak, egy meggyilkolt fiatal lány hullájára. Ám ahelyett, hogy tennék az ilyenkor automatikusan kötelezőt – mihamarább értesítenék a rendőrséget –, maradnak, a hullát damillal kikötik, nehogy elsodorja a víz, majd önfeledten átadják magukat a horgászat örömteli izgalmainak. Majd mikor végül hazatérnek, maguk sem tudják az okát és magyarázatát, miért cselekedtek így.
A történet – eredetileg az amerikai minimalista próza mesterének, Raymond Carvernek (1938–1988) az elbeszélése – Robert Altman (1925–2006) Rövidre vágvájából ismerős, a film egymásba fogazódó kis narratíváinak egyike. Ray Lawrence-nek volt bátorsága újra filmet csinálni az elbeszélésből – részben persze afféle tanítványi tisztelgésként is a mester előtt: már 2001-es Lantana című filmjéből, ebből a kiváló munkából is kiviláglott, hogy az ausztrál rendező sokat tanult Altmantól. S nem csupán technikailag (az életszerű esetlegességek részletező taglalásában és az irányított rögtönzés színészvezetési módszerében), hanem világlátás terén is: a rutinlétről, amely a külső és a belső káoszt, a mindennapi létezés dermesztő borzalmait elfojtja, s a létezést értelmes renddé hazudva vigasztalja magát, a rendező szemlátomást Altman útmutatásait követve szerezte be a maga – sajátosan és markánsan ausztrál – tapasztalatait.
A film egyébként bátran és hatásosan átírja Carvert is, Altmant is. Újraírja ausztrál kisvárosi történetté: Jindabyne-beli férjek-feleségek-gyerekek látszólag békés és normális, valójában mindenféle szörnyűséget, bevallatlan félelmeket és elgyászolatlan veszteségeket rejtő életének mikropszichológiai tanulmányává. S továbbírja: hőseit a tájba helyezi, ember és természet viszonyáról példálózik, s politika-pszichológiailag is kiegészíti az eredeti történetet, ugyanis az áldozatot nála – akinek gyilkosa, bár mindenki, a nézőt is beleértve, ismeri őt, sohasem lepleződik le – egy bennszülött-őshonos „fekete” lány, így Jindabyne fojtott feszültségeinek hevéhez a faji konfliktus is hozzáadja a maga kalóriáit.
Visszafogott, elhallgatásokkal-csendekkel dolgozó, pontos és fegyelmezett film a Jindabyne. Nyugalmas külsejének a mélyén szörnyű robbanás érik – de végül, kicsit talán váratlanul, a gyász és a megbocsátás valamiféle feloldást hoz a városka lakóinak, fehérnek-feketének egyaránt, bár nyilván nem egyformán. Jeles munka, a Lantana méltó folytatása, sorban kapja a díjakat, mint a korábbi film: rendezőjének neve immár stabilan a „kötelező” listán szerepel.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1129 átlag: 5.41 |
 |
|
