|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA tigris a hóbanKolozsi László
La tigre e la neve – olasz, 2005. Írta és rendezte: Roberto Benigni. Kép: Fabio Cianchetti. Zene: Nicola Piovani. Szereplők: Roberto Benigni (Attilio), Jean Reno (Fuad), Nicoletta Braschi (Vittoria), Emilia Fox (Nancy). Tom Waits. Gyártó: Melampo Cinematografica. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 114 perc.
A korántsem apolitikus Roberto Benigni, akinek Berlusconi már majdnem kitette a szűrét Itáliából, látszólag politikus filmet készített Irakról. De a látszat, ahogy az Benigninél lenni szokott: csal. A Tigris a hóban inkább szerelmi történet, mint harcos állásfoglalás. Benigni emlékezetes alakításai, mint például az Éjszaka a földön taxisa, vagy Johnny Stecchino, alig különböznek elviselhetetlen szerepformálásaitól (erre több példát lehetne mondani, a legjellemzőbb talán a Pinocchio), mindig ugyanazt az idióta, zaklatott, hihetetlenül sokat beszélő olasz típust hozza. Az olasz ember paródiája. Ilyennek képzelik Európa halkabb fertályain az olaszokat, különösen a dél-olaszokat (Benigni egyébként arezzoi, vagyis toszkán). A Tigris a hóban-ban, ebben a néha üdítő, néha kifejezetten vegzáló, idegfeszítő (no nem jó értelemben) filmben Benigni egyszerűen túl sok. A kevesebb több lett volna e film esetén olyasfajta eufemizmus, mintha azt állítanánk, a Fásy-mulató sem lenne rossz, ha nem tartana annyi ideig. Mindenesetre a film kezdő képsorai, a döbbenetes fantáziáról tanúskodó álomesküvő - amiben megjelenik Tom Waits, egy pópa, a gatyára vetkőzött Benigni, egy rendőr, aki a kocsiját mindig elhagyó Benignit meg akarja büntetni - sokat ígér; a film egészen addig, amíg egy egészségügyi transzporttal Benigni - olthatatlan szerelemből kifolyólag, természetesen - el nem vergődik a háború sújtotta Irakba, élvezhető és inkább bájos, mint fárasztó, de az utána következő részek már csak annyira hitelesek, mint arab költőnek a fáradt szemű Jean Reno. Akinek mintha legalább annyira elege lenne Benigniből, mint a hervadó nézőnek.
A szerelmi vallomás ismét Benigni feleségéhez, a kedves, de az ellágyuláson kívül szinte semmit nem tudó színésznőhöz, Nicoletta Braschihoz szól.
Benigni a film elején produkál néhány olyan jelenetet, ami elmenne egy jobb, egy Jim Jarmusch-filmbe is: a hálószobába berobbanó denevért költészettel űzi el a házból. Lévén költő (igaz inkább csak fűzfapoéta) és költészetet oktató tanár: a diákoknak mondott néhány gondolata a versírásról legalább annyira vicces, amint amennyire megszívlelendő. Ezért a néhány epizódért talán érdemes: filmet nézni. Olasznak lenni. Vagy azt képzelni, hogy olaszok, esetleg azt, hogy költők vagyunk.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1673 átlag: 5.48 |
|
|
|
|