|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégThe KingVajda Judit
The King – amerikai, 2005. Rendezte: James Marsh. Írta: James Marsh és Milo Addica. Kép: Eigil Bryld. Zene: Max Avery Lichtenstein. Szereplők: Gael García Bernal (Elvis Valderez), William Hurt (Sandow), Pell James (Malerie). Laura Harring (Twyla), Paul Danow (Paul). Gyártó: Content Film/Film Four. Forgalmazó: Odeon. 112 perc. Feliratos.
Az angol származású rendező, James Marsh filmjében az egyik legnagyobb amerikai tömegkulturális ikon, Elvis alakjával játszik el. Többek közt. Mert a tinédzserlányokat ringó csípőmozgásával szexre csábító idol szokatlan reinkarnációja mellett A királyban ugyanolyan erősek a bibliai utalások is, nyomokban pedig kegyetlen királydrámát is felfedezhetünk a vérrel és vérfertőzéssel tarkított cselekményben.
A szüzsé látszólagos egyszerűségét, a film képi letisztultságát összetett szimbólumrendszer ellenpontozza. Marsh filmjében minden név beszél, és bármi lehet szimbólum; a lassan csordogáló cselekmény puritánsága ellenére sokféle értelmezési lehetőséget kínál – a legizgalmasabbakat a két központi figurán keresztül. David Sandow tiszteletes és titkolt fia, Elvis (egy Valderez családnevű félmexikói, aki belerondít az amerikai álomba) egymás komplementerei, ők ütköznek össze (és meg). Alakjukon keresztül egyrészt az újszövetségi tékozló fiú története nyer új értelmet, másrészt az ószövetségi Dávid király – akinek egyik bűne a paráznaság volt, és akinek fiai egymást végezték ki, amiért egyikük megrontotta saját húgát – kap modernizált és kicsit kifordított köntöst. Az apa, egy baptista templom zsarnok lelkipásztora, ugyanolyan keménykezű vallási vezető akar lenni, mint névrokona, a Jeruzsálemet elfoglaló Dávid király. Élete során kétszer találkozik Dávid leszármazottjával: kicsapongásainak hátat fordítva először Krisztust találja meg, majd saját fia mossa át ugyanúgy az agyát, ahogy korábban az elvakult hit. A fiú karaktere apjáénál kicsit bonyolultabb: nekünk kell eldönteni, vajon egy nagy manipulátorról van szó, aki jól átgondolt bosszúját jött végrehajtani a Corpus Christi (!) nevű texasi kisvárosba, vagy egyszerű ösztönlény, tabula rasa, akinek romlottsága éppen romlatlanságából ered, és akinek adott esetben a vérontás ugyanolyan természetes és magától értetődő, mint az incesztus. Az őket megformáló két színész játéka is tökéletesen kiegészíti egymást. Gael García Bernal szinte kifejezéstelen arccal vagy csak egészen apró rezdülésekkel játszik, maga a megtestesült Kulesov-effektus, és ezzel remekül ellenpontozza William Hurt kicsit teátrális előadásmódját.
A film gazdag metaforikus világához a rendezőn kívül valószínűleg a társ-forgatókönyvíró, Milo Addica is hozzájárult, aki korábbi munkáihoz (Szörnyek keringője, Születés) hasonlóan bizarr művet alkotott, ami nemcsak a film ideje alatt ad gondolkozni- és vitatkoznivalót; kezdve ott, hogy a két főalak közül vajon melyikre is vonatkozik a címben szereplő meghatározás, és akkor a film freudi vonatkozásait még csak nem is említettük.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 916 átlag: 5.47 |
|
|
|
|