|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
KultuszmoziA Gotham–Sin City tengelyBűnös városokKovács Marcell
A noir-képregények nyúzott hősei visszaköltöznek a moziba.
A képregények első bűnüldözői, a sármos Dick Tracy, a titokzatos Spirit, vagy Dashiell Hammett X-9-es ügynöke még a korai comics-éra komikus modorában vívták harcukat az alvilág ellen. Később, a szuperhősök tömeges megjelenésével a gonosztevők is veszedelmesebbé váltak, de a fiatal olvasóközönségre tekintettel mindig a színes ruhás őrangyalok kerekedtek felül.
A hetvenes években a szabadulóművészből először muzsikussá, majd újító képregényművésszé lett Jim Steranko pop-artos–pszichedelikus képei beárnyékolták a történetek kötelező optimizmusát. A már tényleg regénynyi terjedelmű Red Tide rendhagyó módon hosszabb szövegekkel kísért képsorozatban mesélte el Chandlerre keresztelt magánnyomozójának sötét kalandjait. Steranko árnyéklabirintusa Frank Miller Sin Cityjének elsőszámú ihletője. Miller az a szerző, akinek a mai angolszász tömegképregény a legsötétebb tónusokat köszönheti. Először Daredevilből faragott nyúzott noir-figurát, majd a kifáradás jeleit mutató szuperhős-műfajnak új lökést adó The dark knight returnsben az öreg Batmant megszállott önbíráskodóként állította újra csatasorba. Ez a zord – de nem humortalan – hangvétel jellemzi a Sötét Lovag ábrázolását azóta is, Tim Burton sötét mozimeséiben, Bruce Timm elegánsan noiros rajzfilmjeiben és a DC Kiadó újabb és újabb képregénysorozataiban egyaránt.
A Batman-mondakör oldalhajtásain különösen gyakoriak a baljós árnyak: a Point Blank-átiratával elhíresült Ed Brubaker legéletképesebb szériája, a szintén noir-mániás Greg Ruckával közösen írt Gotham Central tökös zsarutörténet Batman nélkül. Realista látványvilágáért Michael Lark a felelős, aki a kilencvenes évek egyik legkifinomultabb nagykiadós sorozatában, a Terminal Cityben mutatós art deco-köntösbe bújtatta Dean Motter futurista noir-tablóját. Az undergroundból érkezett, de mára az egyik legfoglalkoztatottabb szerzővé vált Brian Michael Bendis híre Hollywoodig is eljutott: szövegbuborékokban tobzódó jópofa szuperhősös krimije, a Michael Avon Oeming noiros világítású képeivel kísért Powers filmváltozatának már folynak az előkészületei, de karcos korai fotó-noirjából, a Jinxből is forgatókönyv készül.
A szuperhősök kalandjai után újabban mintha a noir-ihletésű képregénysztorikban látna fantáziát a filmipar. Az önmarcangoló film noir hős közvetlen képregényes leszármazottja, a Hellblazer-sorozat John Constantine-je, akár egy punk rockon és mágikus szakkönyveken nevelkedett Robert Mitchum, a filmvásznon jólöltözött dohányzásellenes reklámfiguraként jelenik meg. Pedig az efféle rideg és kegyetlen történetekhez cukormentes feldolgozás illene.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2346 átlag: 5.47 |
|
|
|
|