|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
KönyvVeress József: Kovács AndrásVarga András
Veress József jóvoltából most (először) magyarul is olvashatunk kismonográfiát Kovács András filmrendezőről. A tizennégy fejezetből álló kötet lehetőség arra, hogy hézagos tudásunkat valódi ismeretekre cseréljük. Szigorú időrendiség lesz kalauzunk a megismerésben.
A precizitás és a vélemények ütköztetésének elve vezérelhette Veress Józsefet, amikor – az „egy fejezet egyenlő egy film” tagolásban – a művek egyenkénti vizsgálatánál a rendezői nyilatkozatot és a szakkritika megállapításait saját véleményével szembesíti. Ez a módszer következetesen végigvonul a könyvön. (Egyes fejezeteinél azonban a szerző rovására, hiszen a megjegyzések, ellenérvek nélküli terjedelmesebb rendezői interjúk, sajtókritikai idézetek esetében puszta közvetítői szerepre kárhoztatja magát. Az idézetek halmozása talán éppen a Kovács András-i életművet megalapozó filmnél, a Nehéz emberek bemutatásánál a legszembetűnőbb.)
Kovács András az új magyar film első generációs elitjének tagjaként a kultúrpolitika felől közelít a filmhez – a gyár dramaturgiáját vezeti; „…azt képviselte, amit előírtak számára” – olvashatjuk a pályakezdés időszakáról szóló, hízelgőnek aligha nevezhető tudósítást. De változtak az idők – és változtak a jelzők. Eljönnek a hatvanas évek, és Kovács András rendezőként debütál. A késő indulást aktív „közéletiség” ellensúlyozza e kismonográfiában. Hogy mi az átalakulás oka-titka? Nos, a kismonográfia a szellemi gyökerek történeti megidézésével adósunk marad. Aztán a Nehéz emberek kapcsán, bár fölemlíttetik a „tradicionális dokumentumfilm kereteinek szétfeszítése”, annak elemzése azonban elmarad, hogy milyen gátakat is tört át a magyar filmgyártás egészében az új szemlélet. S talán ezért is olyan kurta Veress könyvének XI. fejezete, szinte afféle lomtárnak tekinti a Dokumentumok, portrék, interjúk, riportok, tévéfilmek: A valóság faggatása, 1965–1975 címet viselő három oldalt. Pedig ez a tíz esztendő minőségi változásokban bővelkedő időszak mind az ország, mind a magyar film történetében. Éppen itt lehetett volna megrajzolni a rendező valóságos portréját; s talán itt kaphatta volna meg méltó indoklását a Kovács Andrásnak állandó jelzőként kijáró „közéleti” cím. Fogódzók nélkül szemléljük a pálya fő fordulópontjait; például azt, hogy a hatvanas években oly mai, oly polemikus vénájú Kovács András a hetvenes években miért készít „történelmi” vagy történelmi kosztümökbe bújtatott (?) filmeket. Nem talált mai-mostani, hús-vér aktualitású témákat? Vagy rendezői pályáját a mai magyar értelmiség általánosabb sorsképén keresztül kellene szemlélni?
Így aztán Veress olvasójában hiányérzet támad: nem lel összefoglaló-értékelő tanulmányra, a részletek kritikájából viszont nem áll össze az eddigi életmű összetartását és ellentmondásait fölmutató monografikus összkép. Mindazonáltal a kötet fejezeteinek lépcsőzetes egymásra épülése könnyen és jól forgatható kislexikon jelleget kölcsönöz a könyvnek: az alapvető információkat gyorsan megtaláljuk. A könyv szerzője ismereteinket új és eleven impressziókkal bővíti – a megismerő randevú a következő monográfia idejére halasztódik.
Veress József: Kovács András. Bp. 1981. MFI – N. P. I. 105 o.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1186 átlag: 5.57 |
|
|
|
|