KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Magányos farkas

Bérczes László

Turgenyevnek van egy rövidke elbeszélése, melyben a „tekintetes urak” enyhe arisztokratizmusával, ártatlan, őszinte, de hányaveti érdeklődésével ír le egy jelentéktelen kis epizódot: az úr viharba kerül, eltéved az erdőben, találkozik az erdésszel, aki a kunyhójába vezeti. Ez az ember Birjuk, a „vadóc”, ő az erdő ura, tőle retteg minden paraszt. „Csak a dolgomat teszem” – mondja, amikor megfogja a rőzsét lopó, ázott muzsikot. Pedig maga is ágrólszakadt, nincs egyebe, mint két éhes gyereke. A tekintetes úr melegszik egy kicsit, aztán elmegy. Talán elmeséli az esetet otthon, de az is lehet, hogy elfelejti, mire hazaér.

Az elbeszélésnek és a belőle készült filmnek eredetileg azonos címe van (Birjuk), de Balajant, a film rendezőjét csak annyira érdekelte Turgenyev, mint az írót az erdész. A találkozást így aztán „letudja” néhány perc alatt (ezzel az írogató tekintetes urat megszemélyesítő nagy név, Oleg Tabakov végleg ki is vonul a filmből), a hátralevő másfél órában pedig megcsinálja saját filmjét. Egy tiszta, szép balladát Birjukról, erről az erős, nehézéletű, gyönyörű emberről.

1848-at írunk – jobbágyfelszabadítás előtti, nyomorúságos idők. A filmbeli erdő szélén gubbasztó kis falu parasztjai fáznak és éheznek. Közvetlen ellenségük tehát a kíméletet nem ismerő erdész, akit egy alkalommal, cseppnyi bátorságát összeszedve véresre is ver néhány muzsik. Balajan szerencsére nem azért készítette filmjét, hogy a múlt század parasztjait és erdészeit öntudatra ébressze. Őt egy méltóságát őrző, a természettel harmóniában élő, elhagyatottan, értelmetlenül elpusztuló ember érdekli. Kaljuta kamerája ráközelít az erdész arcára és kitartóan fürkészi a szenvedés boldog és boldogtalan pillanatait. (Mihail Golubovics játéka pontos, a közelképet tűrő, fegyelmezett alakítás.) A kihalt erdő, a magányos kunyhó, benne az apa és két gyermeke a topár sziget konok csendjét idézi. A természet megszólalásai, a tárgyak, a gesztusok még önmagukat jelentik. Semmi szükség a beszédre. csak azt halljuk, ahogyan a kanál a levesbe merül, a kés a kenyeret szeli, a mákgubóban zörög a mák, suhint a kasza, és a fű oldalra dől.

Bírjuk egy fa tövében szunyókál, tenyeréből madár eszik. Csend van. Hirtelen beszéd hallatszik: orosz urak és hölgyek franciául csevegnek arról, hogy el kellene adni az erdőt. Egyikük megfordul és egy madárra lő. Lovagolnak tovább, eltűnnek a fák között. Ulita, az erdész kislánya boldogan válogat a hátrahagyott piknik csemegéi közt. Lehunyt szemmel kacag, szájából kicsordul az édes nyál. Odébb, egy fa mögül Birjuk tápászkodik fel, hátán véres folt. Meglőtték. Elzuhan, fekszik az avarban. Ellepik a hangyák.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/01 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6227