|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA fehér törzsfőnökNóvé Béla
„He’s comin’ back...” – búgja a film kísérődala (Joan Baez fátyolos reminiszcenciája), s csakugyan: a „jó vadember” folyvást visszatér – ha egyebütt nem, a tengerentúli kalandfilmekben, hol úgy látszik, több keresnivalója akad, mint az örök vadászmezőkön, netán egy mai dél-dakotai rezervátumban.
Történetünk két ily nemes vadja: a sziúk sápadt-arcú főnöke, Fehér Ló (Ante Morgan), és fia, Koda, meglehetősen sápatag, verteién figura, aligha ér fel a valódi vagy legendabeli elődökig, kik a romlatlan bennszülött mítoszát Amerikában és a Kontinensen egykor oly nagy népszerűségre emelték. Hőseink szőkék és kék-szeműek, ahogy illik, elszánt igazságkeresők, csakhogy yankee-nek túl „vadak”, sziúnak meg túlságosan is szelídek. így azután – mindkét értelemben – határhelyzetbe kerülnek: a határon próbálnak békebíráskodni fehérek és indiánok ádáz viszályában. A sorozatos erőszak, bosszú, és ellenbosszú azonban – hála Kodának s a vértelen ellenállás doktrínáját magukévá tevő sziú harcosoknak! – mégsem fajul háborúskodásig. Black Hill a béke hóna, a sziúk szabad birodalma marad, s a történet ezen nyájas, elégtételosztó befejezését nem felhőzhetik az egykori tények: Custer ezredes árnya, a tömeges mészárlások, a Little Bighorn-i csata, mely e békebeli idillt csakhamar, s mindörökre szertezúzta... „Nekünk a legenda kell! Mit számít a történet igazsága?” – veti oda hetykén, magabízóan egy másik western, A szenátor újságírója. S ugyan ki vitatná a legenda- és filmgyártó fehérek e diadalmas „igazát”?
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1645 átlag: 5.37 |
|
|
|
|