KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Posta

Wittgenstein és az öngyilkosság

Fáber András

 

„Miért ír az ember? Mert nem elég

jellemes, hogy tartózkodjék tőle.”

(Kari Kraus)

 

A Filmvilág októberi számának megjelenése után több olvasó felhívta figyelmemet arra, hogy Ludwig Wittgenstein osztrák gondolkodó (Bécs, 1889 – Cambridge, 1951)nem követett el öngyilkosságot, mint azt én az Eszterkönyv című filmről írott kritikám egy mellékmondatában állítom róla.

Az eset némi magyarázatra szorul.

A XIX. század vége és a XX. század első fele az Osztrák–Magyar Monarchiában, illetve annak felbomlása után az utódállamokban sajátos, túlfűtött szellemi életet hozott. Sok kiválóság választotta az élet önkezű befejezésének útját (egyedül Ausztriából hamarjában a következők jutnak az eszembe: Ludwig Boltzmann fizikus, Ottó Mahler, a híres zeneszerző testvére, maga is muzsikus, Georg Trakl költő, Eduárd Van der Null, a bécsi Operaház építésze, Ottó Weininger lélekgyógyász és Stefan Zweig író), hogy egyéb, a filmesek képzeletét is megmozgató híres esetekről ne is beszéljünk (Rudolf főherceg, Redl ezredes).

Ludwig Wittgenstein hét testvére közül három is eldobta magától az életet: Hans, akit a zene vonzott, Rudi, aki a színházért lelkesedett, és Kürt, aki az olasz fronton harcolt.

A filozófus sokáig vívódott öngyilkos gondolatokkal, mint erről Naplójegyzeteinek számos bejegyzése tanúskodik 1914–1916 között, de még 1926-ban is hasonló késztetéseiről számol be barátjának, Paul Engelmannak.

Unokaöccse elmebeteg volt, aki „nem megírta, hanem megélte filozófiáját”, legalábbis ezt tanúsítja róla Thomas Bernhard osztrák író, aki viszont néhány éve lett öngyilkos.

Wittgenstein halálának körülményeire több volt tanítványa úgy emlékszik vissza, hogy „hagyta magát meghalni”.

Hogy természetes halállal halt-e meg?

Egy dolog bizonyos. Nem kérte utolsó szavaival, hogy „Uraim, ne lőjenek!”

Mindez természetesen nem változtat sem a kritikám többi állításán, sem Wittgenstein jelentőségén.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/12 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4752