|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégCinema ParadisòKoltai Ágnes
Mesterem: Fellini – mondhatná az elsőfilmes Giuseppe Tornatore, aki a finoman melankolikus Amarcordot idézi meg debütáns munkájában. A kisvárosi Olaszország, annak is reménytelenül hétköznapi fertálya, Szicília a film főszereplője. A történet az olasz neorealizmus születésekor játszódik, s ugyan mi más lehetne a korai és kései Fellinit vegyítő film kitüntetett hőse, ha nem a mozi? A mozi a végetérhetetlen csodák, az igaz könnyek és a jóleső kacajok biztonságos otthona, s a rozzant helyi busz mellett a világgal való kapcsolat eszköze. A mozi mindenki vágya és álma. A vágyak paradicsoma.
Cinema Paradisò – a főtéren álló mozi ígéretes és sejtelmes neve; itt történnek a legfontosabb események, s ha a mozi a világ közepe, természetesen a film a legfontosabb élménye és emléke az embereknek. Minden szörnyűsége és tragédiája ellenére ez volt a legszebb világ, sugallja Giuseppe Tornatore, mert a mozi és az öröm, a mozi és a teljesség oly természetesen fonódott össze.
Igazi nosztalgia-film a Cinema Paradisò, érzelmes vallomás a moziról, a művészet korlátlan lehetőségeiről és azokról az emberekről, akiket a romantikus történetek és a vígjátékok jobbá, nemesebbé tettek. Az elmúlás szomorúságával és a csalóka remények túlcsorduló bánatával tekint vissza a mozi paradicsomi állapotára a rendező. Talán igaza van: ez olyan szép világ volt, hogy nem is lehet igaz. Meglehet, épp ezért kapta meg a legjobb külföldi filmnek járó Oscart.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 3102 átlag: 5.5 |
|
|
|
|