KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vaklárma

Szemadám György

 

Mióta tudom, hogy felnőtt emberek órák hosszat képesek nézni „színészek” imitált szeretkezéseit, mióta a filmvásznon egy élő embert fekete bogarak hemzsegő tömege rághat szét, és amióta egy filmrendező Krisztus alakját pszichopataként látja jónak bemutatni, azóta világos előttem, hogy a mozi világában immár minden megtörténhet. A Vaklárma című amerikai gyártmányú, vicces opuszban például az, hogy a humorforrás két testi fogyatékos hátrányos helyzetéből fakad. A magyar filmforgalmazás nagyobb dicsőségére nálunk is bemutatott Dutyi-dili című film két főszereplője ezúttal ugyanis egy vak és egy süket férfit alakít, akik egy bűntény gyanúsítottjaiként kénytelenek felvenni a harcot az őket üldöző bandával és a rendőrséggel is. Pedig a vak néha nekimegy a falnak, a süket pedig nem érti, hogy a háta mögött mit beszélnek. Jó vicc, mi? De magyar szinkron még ennél is viccesebb! Van például egy olyan jelenet, amelyben a „baszdmeg” legalább hússzor fordul elő. Aztán szerepel még a filmben egy igazán nagyon jó nő is. Ő a gyilkos. Sudár, sötét hajú, világos szemű és bombázó lábai és mellei vannak. Már csak az utóbbiak miatt is érdemes elmenni a moziba!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/04 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4332