|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégJobb ma egy zsaru, mint holnap egy másikGáti Péter
Az amerikai akciófilmektől fuldokló moziprogram viszonylag rendszeres látogatói az első néhány kocka láttán halálos biztonsággal megjósolhatják az előttük álló másfél-kétórás élmény színvonalát. Ha például – mint ezúttal is – a vásznon Manhattan reklámfényei tűnnek fel először (az egyetlen lámpafolyammá összeolvadó sugárutak nagytotáljai a koraesti csúcsforgalomban) és lassan felerősödő, sejtelmesen borzongató zene kíséri az alkonyi életképmozaikokat – nem kétséges, hogy egy majátszó-dó átlagos rabló–pandúr história izgalmai szögeznek majd zsöllyéinkhez.
John Badham gyakorlott a szakmában: ismeri a feszültség- és zsarumítosz-teremtés iparos-fogásait. A hasonló zsánerű filmekben már rég szabványosított fordulatok, egy csipetnyi keményfiú-humor, valamint egyentollú filmírók és dialógus-faragók gondos kezenyomát viselő cselekmény – ezúttal is ennyi kell ahhoz, hogy a két óra is kiteljen, a bűnös is horogra akadjon és a mindig győzedelmeskedő igazság illúziójához gyermeki hittel ragaszkodó néző se csalódjon túlságosan.
Badham egyébként, nyilván maga is kevesellve a bűnnel magányos farkasként szembeszálló rendőr történet-paneljét, vígjátéki ráadásként bevonta még egy filmsztár figuráját, aki – következő alakítása hitelességét növelendő – meg szeretne mártózni a „mélyvízben”. Mozizsaruból egy időre zsarutanonccá akar válni, hogy később annál marconább fickónak tűnjék a filmeken. E kissé bágyadt ötlet azonban nem vált eléggé javára a terméknek. Amolyan sem nem igazi vígjáték, sem nem hamisítatlan akciófilm, „középfajú” produkció kerekedett a rendőr-álrendőr-páros kalandjaiból. Az untatóan szigorú koreográfia szerint sorjázó epizódok közben pedig a speciális effektusok mesterembereinek és az autós kaszkadőröknek – a nézőhöz hasonlóan – talán már a következő, ehhez roppantul hasonló mozi járt a fejükben.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2786 átlag: 5.45 |
|
|
|
|