KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Zimmer Feri

Lapospart

Schubert Gusztáv

Tímár Péter szatírájában csak a rendszer új, hőse, a kis kombinátor régről ismerős.

 

Ezúttal Zimmer Ferinek hívják, és egyéni vállalkozó. De volt már ládagyári igazgató, tűzveszélyes tűzoltó, tyúkólba beszabadult vörös kakas, rendszerváltásba beleszomorodott, földalatti illegalitásba vonult munkásőr, lakótársak szabadidejét fáradhatatlanul organizáló stüszikalapos tömbbizalmi. Tímár Péter mára kisebb menazsériát teremtett a csinibabás hatvanas évek, a grószartig szocializmus, a koraérett és most a leves-dús vadkapitalizmus félelmetes-mulatságos emberszörnyeiből. Minden kornak megadta a magáét. Leginkább ugyanazt: a mások életébe kedélyesen beletenyerelő nájloninges kis kombinátort, aki rendre a kollektív boldogság – Ki mit tud?, egészséges erotikától tüzelő ládagyár, hamvaiból főnixként megéledő munkásőrmozgalom – ábrándja felé terelgeti a magatudatlan népeket. Kis ország vagyunk, egy szörnyünk van. Annak kell kiszolgálnia minden rendszert. Az új idők hősében nem nehéz felismernünk a kádárkori ügyeskedőt: Zimmer Feri, a devizakülföldiekre kiéhezett laposparti vendégfogadós a hiánygazdaság iskoláján edzett kifőzdecápa, megetetné még a vasszöget is a vendéggel. Ha nem volna túlontúl drága. A menübe imigyen inkább fürgemozgású ötforintos debreceni kerül, melynek olcsóságán túl további nagy előnye, hogy használat előtt kimászik a tányérból és visszaszalad a gazdájához. Vannak aztán még egyéb vendégmarasztaló trükkök is: duplafenekű kávéfőző, alul a víznek árja, közepette a virágföld, felül a csodálatos arabs aroma. Az ágyneműt rendszeresen cserélik: tisztáról foltos-szakadtra. A balatoni világost maga a tulaj és szorgos családja palackozza, miként a kólát és a tokajit is: minden üvegben a ház specialitása, sűrű barna lötty. „Lesz haszon őszire!” – örvendezik apraja-nagyja. Feltéve, ha akad, aki megissza, megeszi, lelakja. Akad. A hiánygazda mellé hiányvendég is adódik, béketűrő, igénytelen, rendhez szokott, jól tejelő poszt-endékás fajta.

Ez a találó, szomorúan röhejes alaphelyzet (megerősítve egy inkognitóban érkező köjálos vegyespárral) talán félórát, ha elbír, utána másféle vigalmakkal muszáj frissíteni: rangrejtve sikkasztó érkezik, nyomában szervezett és szabadúszó bűnözőkkel, majd Galla Miklós ballonkabátba burkolózó szupernyomozója is utánuk pingpongozik – az álcázás kedvéért – egy szakajtó főtt tojással. De ez már másfajta humor, az angol fapofa nemigen kompatibilis a kempinggatyós, mackónadrágos, kicsattanó magyar kedéllyel. Ráadásul a film végén üzenet vár: a meggazdagodásnak nem a szabadrablás, hanem a vendégmarasztaló kiszolgálás a titka. Azonnal felágaskodik bennünk a kétely, és inkább Hašek bolhacirkuszos Mestekjének szavára hajiunk: „Soha többé nem kezdek szolid vállalkozásba. Mától fogva csalásból élek.”

Azért így is jól elvagyunk. De ez kevés. A Zimmer Feri végül is szatíra volna, fekete mulatság. Sírva vigadás. Ahhoz képest túl sok benne az édes töltelék, a gyerekszáj meg egy fűszoknyás fekete lány körüli szerelmi hercehurca (ő hivatott felkelteni a laposparti fogadóban a buja, trópusi hangulatot). A Csinibabában a sok kellemes perc közt olykor megborzongtunk a röhögéstől. Példának okáért: felszáll egy sármos vigéc a kihalt villamosra, és kihozza a jócskán elnéniesedett kalauznőből az asszonyállatot, aki némi vonakodás után bizonyító erejű sztriptízben részesíti. Az uniformis alatt selyemnemű lapul. Ugyan kinek, az éjszakai vigécnek? És persze jön a menetrendszerű ellenőr. Minden nő kurva, sziszegi vissza kislisszoltában a tramváj-kalandor. Sem nemes, sem kellemes. Egy pillanatra látni az irdatlan csillagmessziséget, ahonnan idezuhantunk.

Tímár, lévén a legjobb magyar vágók és trükkfilmesek egyike, animátor szemmel nézi a világot, szétszereli és újraéleszti a figurákat (ha nem is olyan mértékben, mint az Egészséges erotikában, itt is él a bábszerű mozgatással). A bábos belénk lát és kinevet, rongy és kóc vagyunk. Aztán, ha valódi mester, mégis összerak, csak ő tudhatja, micsoda erőfeszítés kell a rongynak és a fércnek, hogy mozduljon, lelkesedjen.

Most több a kóc, mint az élet. Foglalkozási ártalom, a legjobb animátorokkal is megesik, hogy a bábu győz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/02 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3608