|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA Winslow-fiúPápai Zsolt
Terence Rattigan a századelő Angliájában nagy port felvert Winslow-ügyről 1946-ban kelt drámája több rendezőt is megkísértett már. A megtörtént eseményeket adaptáló darabot az ország egyik tekintélyes családja lopással vádolt ifjú sarjának az egész országot lázba hozó hírhedt pere ihlette.
Az eddig javarészt tévéfilmek alapjául szolgáló sztori legfrissebb, David Mamet forgatta feldolgozása felemásra sikeredett. Mellette szólnak a kiváló, élő dialógusok és a cselekmény minden sziruptól mentes elővezetése, az pedig privát örömöm, hogy a rendező nem terheli közönségét a courtroom drama unt kliséivel: ahelyett, hogy a bíróság épületében lézengve múlatná (film)ideje javát, csupán egyszer, a per megkezdésekor viszi be a nézőt a tárgyalóterembe, s akkor sem időzik ott néhány percnél tovább; később az ítéletről is az egyik szereplő elbeszélése nyomán értesülünk.
Ez az egyik oldal. A film látványvilága a másik, ami már kevésbé érdekes. Az agyafúrt és csavaros históriáiról nevezetes David Mamet a kortárs amerikai színház egyik sztárszerzője, aki seregnyi darabja mellett vagy két tucat forgatókönyvet is jegyez: amikor szerencséje van, megrendezik történeteit (Aki legyőzte Al Caponét, Glengarry Glen Ross), amikor nincs, a szkript megírása mellett e feladat is rá hárul. Jó tíz éve kóstolgatja a műfajt, A Winslow fiú a hatodik rendezése, s mint eddigi kamaramozijaiban, most is a húszas-harmincas évekre emlékeztető, mára némileg szavatosságát vesztett plánozással dolgozik. Tudatosan archaizálna? Talán igen, de az eredmény így is kétséges. Mamet puritán stílusa keveset enged meg: a rendező csak belsőkben képes gondolkozni, állóképeket rögzít premier plánokkal és sűrű vágásokkal operálva – a filmben tán háromszor ha megmozdul a kamera, ami az utóbbi évtizedek mainstream termését tekintve alighanem világrekord.
Színházat látunk, bizony, celluloidba hibernálva.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1417 átlag: 5.57 |
|
|
|
|