|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Az OSS 117 jelentiHerpai Gergely
A hatvanas-hetvenes években a James Bond regények és filmek hatalmas népszerűsége nyomán rengeteg puhafedelű kémregény sorozat írója próbálta Fleming stílusát utánozni – a legtöbbször elég szánalmas eredménnyel. A francia Jean Bruce és az általa kiagyalt OSS 117-es ügynök kalandjai talán azért tekinthetők kivételnek, mert az első regény (Ici OSS 117) még Fleming ’53-as Casino Royale-ja előtt, 1949-ben jelent meg. Az amerikai titkosszolgálatnak dolgozó OSS 117, alias Hubert Bonassseur de la Bath persze éppolyan macho és cinikus szuperférfi, mint James Bond, viszont megbízatásai egyszerre reálisabbak és hihetetlenebbek is.
Az OSS 117 ugyanis nem valamilyen képzelt, kitalált ellenség, hanem mindig az orosz titkosszolgálat ellen dolgozott. Bonddal ellentétben kevésbé akciódús és romantikus feladatokat hajtott végre: a kémkedés nála a legtöbbször igazi beépülést, diverziót és szabotázst jelentett. Másrészről viszont Bath gyakran jóval kegyetlenebb, embertelenebb körülményeket jelentő munkákat is elvállalt: az egyik regényben például képes volt egy szibériai gulágba bejutni, és annak minden borzalmát elviselni, csak hogy valakit megszöktessen. A Bond kalandjaira emlékeztető túlzások persze Bruce regényeit is jellemzik: a Cary Grantre hasonlító Hubertért is döglenek a nők, minden extrém helyzetből élve kikerül, és még sorolhatnánk a szokásos kliséket.
A hatvanas években, a James Bond filmek sikere nyomán, Frederic Forrest főszereplésével az OSS 117-es ügynök kalandjaiból is készültek filmek – persze jóval szerényebb sikerrel. Ennek ellenére a regények nem fuccsoltak be, hanem Bruce halála után a felesége, Josette folytatta az HBB kalandjait. A hetvenes-nyolcvanas években az akkori trend miatt az OSS 117 regények meglehetősen hardcore erotikus irányba mentek el, ahol a (gyakran erőszakosan) szexuális részek taglalása jóval hangsúlyosabb szerepet kapott. Később Josette Bruce megpróbált visszatérni a régi stílushoz, de férje sikerét sohasem tudta megismételni.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1083 átlag: 5.21 |
|
|
|
|