|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégVándormadarakSchubert Gusztáv
Mióta az Animal Planet és a National Geographic szélesre tárta Flora és Faunus végtelen birodalmának kapuit, úgy érzem magam, mint a kis filatelista, aki születésnapjára öt kiló bélyeget kapott. Cápák kíméljenek! Elég volna persze a tévét kikapcsolni, de hát nemcsak a túlkínálat okozza csömöröm. A természetből sohasem lesz elegem, a természetfilmből annál hamarabb. La Fontaine felfuvalkodott békái, ravaszdi rókái, hiú hollói – emberek, de emiatt egy percig sem érzünk csalódást, sőt; a szatellites ismeretterjesztés viszont tudományt ígér, ehelyett morált és ízlést kever a természetbe, alig álcázott erkölcsi furorral osztja fel a vadvilágot hasznos és kártékony, „imádnivaló” és undok állatokra. A helyzet legfeljebb annyiban bonyolódott, hogy – meghallva az idők szavát – egyre többen fogják pártját a „született gyilkosoknak” is, a gnú végtére is szerencsétlen lúzer, a krokodil a király.
Néhány évvel ezelőtt egy francia bestiárium kontrázta meg a természetfilmezés bornírt sablonjait, persze antropomorf volt az is, de legalább nyíltan vállalta emberi szempontjait, humora volt. A Mikrokozmosz szikárabb párdarabja a költöző madarak vándorlását követi nyomon a jégsivatagtól a szavannáig, trópustól a pólusig. A képek látványosak, vadludak húznak testközelben, lilék piruetteznek a parti szélben, a ceremónia perfekt és nagyszabású. A képek a szó szoros értelmében magukért beszélnek, a narrátor alig-alig szól közbe (kár, hogy a méltóságteljes zene azért mégiscsak kommentál). A Vándormadaraknak talán ez a legnagyobb érdeme, végre láthatjuk, amit a természetfilmekben folyton agyonbeszélnek. Mintha a Euronews ez alkalommal a madárvilágból közvetítene képet szöveg nélkül: No comment. A tudós voyeur megszégyenül. A természet az emberiség lábjegyzete nélkül is tökéletes.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 919 átlag: 5.51 |
|
|
|
|