|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégLélekszakadvaBékés Pál
Az ember azt hinné, ha valaki, hát Carl Jung, Freud első számú tanítványa ismeri az alapszabályt: orvos és beteg, terapeuta és analízisbe járó páciens között mindenféle személyes érzelmi viszony tabu, jelesül: tilos a szerelem. És tessék: mégsem. Vagy nem ismerte a szabályt, vagy nem volt képes betartani, vagy éppenséggel a Sabrina Spielreinnel történtek kényszerítették arra őt és mesterét, Freudot, majd később az egész analitikus-társadalmat, hogy lefektessék az addig talán kimondatlan szabályt.
Spielrein kisasszonyt a XX. század eleji Oroszországból szállítják szülei Jung zürichi intézetébe reménytelennek tűnő elmebajjal, ahol az orvosi diadal – a skizofrénia gyógyítása ezúttal sikeres – a fent említett alapszabály áthágása miatt hamarosan magánéleti káoszba torkollik. A vonzó, fiatal nő gyógyulásának másik borzongató következménye, hogy Sabrina maga is kitanulja a pszichoanalízis csínját-bínját s a korábbi skizofrén utóbb gyerekeket kezel. Visszatér hazájába, a forradalom utáni Oroszországba, mely egy darabig minden merész kísérletnek természetes otthona, és saját gyermek-menhelyén kezeli pácienseit, mígnem a sztálini terror lecsap minden devianciára, beleértve a pszichoanalízist is, majd rövidesen utoléri őt a háború, és a Rosztovot elfoglaló német csapatok egyik rutinszerű tömeggyilkosságának áldozatául esik.
Sabrina Spielrein történetét azonban nem „egyenes adásban” beszéli el a forgatókönyvíró-rendező Roberto Faenza, hanem kerettörténetbe ágyazza: egy a pszichiáternő után kutató glasgow-i történész és az általa asszisztensként-tolmácsként alkalmazott moszkvai diáklány nyomozásának eredményeként bomlik ki előttünk a kalandregénybe illő mese. A két szálnak, az olykor erőltetett párhuzam-keresésen túl (mester és tanítvány bontakozó szerelme) kevés köze van egymáshoz, így inkább gyengítik, mintsem erősítik egymást.
Noha a jelenkori szálnak van némi hozadéka is. Amikor az angol történész és a diáklány megtalálják Sabrina Spielrein utolsó élő páciensét, és a nyomorúságos, vakolatvesztett bérleményben cigarettázgató magányos öregember elmeséli, miként gyógyította meg őt az ötven éve halott pszichiáter, miként bontotta ki a valahai kisfiút reménytelennek tűnő bezártságából, s a ráncos arcon feltűnik az ötéves gyerek rajongó mosolya – az feledhetetlen. A háromperces jelenetben főszerepet játszó orosz epizodista alakítása a Sztanyiszlavszkij-iskola apoteózisa és a film legemlékezetesebb pillanata.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1294 átlag: 5.57 |
|
|
|
|