|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA semmiDóka Péter
Natali új filmje, A semmi, ellentétben a Kockával unalmas és vontatott. Az egész történetre rányomja a bélyegét Natali végzetes hiányossága: nem tud jellemeket ábrázolni. Voltaképpen lenyűgöző, hogy ennek ellenére olyan sci-fi kamaradarabra vállalkozott, amelyet a két különböző jellemű főszereplő konfliktusainak kéne életben tartania. A Kockából ismert tehetséges színészek, Andrew Miller és David Hewlett hiába vágják lelkesen a grimaszokat, A semmi hősei nem többek elcsépelt karikatúrafiguráknál. Egy ideggyenge gyáva és egy öntelt lúzer bohóckodik a vásznon, a néző pedig feszeng, mert nem képes együttérezni velük, de röhögni sem tud rajtuk egy jóízűt.
A film első húsz percében kiderül, hogy a világ összeesküdött a főszereplők ellen: bár ártatlanok, börtönnel fenyegetik őket, ráadásul a házukat is el akarják dózerolni. Miután minden menekülési út lezárult előttük, váratlanul a fehéren ragyogó Semmi közepén találják maguk, és itt is maradnak a film végéig. Natali a retardáció bűvös eszközéhez nyúl: amikor a néző már kiütést kapott a nagy fehér Semmitől, és szenvedélyesen vágyik valami halványka magyarázatra arról, miért került ide a két főszereplő, Natali előrukkol a válasszal. De nem a „miért”-et járja körül, hanem a kevésbé érdekes „hogyan”-t. Akárcsak a Kockában, Natali megkerüli a kulcskérdést, és nem ad metafizikai távlatot a történetnek – pedig ezt a realitásokból kiszakított, didaktikus sztorit egyedül az menthette volna meg, ha rendezője nyitott a létfilozófia kérdéseire. A semmi profi filmblöffhöz méltóan kilencven percig elhiteti magáról, hogy nem filmblöff, aztán viszont csalódottságot, dühöt és rosszkedvet hagy maga után. Az új Natali-filmnek egyedül a címével lehetünk elégedettek. Maradéktalanul kifejezi a film lényegét.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1209 átlag: 5.48 |
|
|
|
|