|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégKapcsolatBarotányi Zoltán
Az úgy kezdődött, hogy Jodie Foster (ezúttal okleveles csillagász, a földövkívüli élet fürkészője) hosszú évek reménytelen és értelmetlen kutatómunkájától fáradtan csavargatni kezdte autórádiójának keresőjét, s nem hiába. A meglelt üzenet, pusztán formáját tekintve, határozottan emlékeztet a klasszikus detroiti technóra, tartalmát nézve még ennél is morbidabb: kutatóink teljes megdöbbenésére Adolf H. tűnik fel a képernyőn és megnyitja a berlini olimpiát. Szerencsére gyorsan kiderül, hogy Adolf nem az égi üzenet, pusztán egy sorminta, s ha leszedjük a képről, a maradékot meg dekódoljuk, akkor előbukkan egy afféle örökké forgó izé tervrajza, amihez hasonló csak a vurtsliban és némely szorgalmas borsodi feltaláló fejében fordulhat elő. Az izé persze egy afféle tér-idő utazásra való csodamasina, s ettől kezdve már tudható, hogy Jodie Foster, minden földlakók közül először, belebámulhat egy kis zöld hogyishívják dodekaéder alakú fejének mind a nyolc bociszemébe.
És lőn: a szorgalmas szakember sűrű parizás közepette keresztülzuhan téren és időn, vele együtt a lenyűgözött mozinéző, aki majd két órányi filmvontatás után már nem tudja eldönteni, hogy amit lát, az álom, vagy egy különösen súlyos, túladagolásos diszkóbaleset. Jodie amúgy sértetlenül visszatér az űr mélyéből és jólesőn állapítja meg, hogy az űrlények pont olyanok, mint saját elhunyt édesapja, csak lényegesen kevesebb bort isznak és nem köpködik a tévét, ha gólt rúg a mocsok ellenfél. Még egy kis tanulság is jut a végére: az ész (ez Jodie) és a szív (ez meg a kőr bubi) összecsapásából szokás szerint az ösztönélet profitál.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1771 átlag: 5.52 |
|
|
|
|