KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Papírmozi

Papírmozi

Kránicz Bence

Bolygóközi gyereknevelés

 

A 2010-es évek egyik legsikeresebb amerikai sorozata, a Saga fordításával mintha a hazai képregényrajongók is úgy érezhetnék, bekapcsolódtak a képregénypiac nemzetközi vérkeringésébe, végre nem évtizedes késéssel jutnak el hozzánk a kurrens művek. A Saga egyik legüdítőbb vonása valóban az, hogy folyamatosan frissnek, robbanékonynak és kiszámíthatatlannak hat. Noha az űrfantasybe oltott, családi Rómeó és Júlia történet alaphelyzete nem kifejezetten újszerű, Brian K. Vaughan író az egyre hosszabbra nyúló történet egyetlen pontján sem éri be a kényelmes megoldásokkal. Arra törekszik, hogy a sorozat hangnemét minél személyesebbre hangolja, az űrbéli kalandokat pedig hétköznapi konfliktusokkal vegyítse.

A Saga mindenekelőtt arról szól, milyen átkozottul nehéz felelősségteljes szülőnek lenni. Hazel, a történet narrátora az első lapokon születik meg két olyan ember szerelmének gyümölcseként, akik ellentétes oldalon harcolnak egy időtlen idők óta tartó, bolygóközi háborúban. Innentől kezdve életük a folyamatos menekülésről szól, amely közben mégis megélhetővé válnak a családi élet kisebb-nagyobb örömei és kihívásai. A hősök a műfajban ritkán látott nyíltsággal beszélik ki párkapcsolati szorongásaikat vagy szexuális igényeiket, a címhez illően nemcsak térben, hanem személyiségfejlődésüket tekintve is nagy utat járnak be. Vaughan a visszataszító figurák igazságát is megmutatja, de a szereplőgárda Fiona Staples különleges karaktertervei miatt lesz igazán emlékezetes. A rajzoló tévedhetetlen ritmusérzékkel gondoskodik róla, hogy a Saga családterápiás és lézerpisztolyozós jelenetei egyformán izgalmasak maradjanak. Annyi pedig már az eddig magyarul megjelent két kötetből is egyértelmű, hogy az alkotók a legfontosabb figurákat sem félnek kiiktatni a történetből, és folyamatosan emelik a téteket.

Brian K. Vaughan – Fiona Staples: Saga 1–2. Színes, puhafedeles, 2x172 oldal. Kiadó: Pesti Könyv.

 

24 óra magány

Szöveg nélküli, karcsú kötettel jelentkezett a filmvilágos stripeket is jegyző Lénárd László. A dupla címe alapján egy sorozat első részének is tekinthető Felejtés országa – Másnap elbeszélése a névtelen hős egyetlen napját lassítja le és teszi aprólékosan megfigyelhetővé, egy olyan napot, amikor a központi figura háziállatain kívül nem kommunikál senkivel, magánya tökéletes és hézagmentes. Lénárd kevés utalással, de érzékletesen teremti meg a hétköznapi kisvilágot, egy villanykapcsoló rajza is elég hozzá, hogy otthonosan, mégis kényelmetlenül érezzük magunkat. Egy-egy olyan momentum akad – egy ferde panel vagy a főhős képzeletéből előlépő alakmása –, amely belsővé, tudatfolyamszerűvé teszi az eseménytelen antitörténetet. Ha Tarr Béla vagy Tsai Ming-liang filmjeit említve slow cinemáról beszélünk, akkor slow comicsnak is lennie kell, Lénárd kísérletező, mégis könnyen érthető és főleg átérezhető műve pedig precízen illik a kategóriába.

Lénárd László: Felejtés országa – Másnap. Fekete-fehér, puhafedeles, 56 oldal. Kiadó: Pesti Könyv.

 

A beszélő páncél elnémul

Rovatunk képsorainak másik szerzője, Koska Zoltán zárja le a hiánypótló vállalkozásként indult, fiatal magyar képregényesek munkáit közlő Epicline sorozatot. A magazin sajnos nem élt meg az újságárusoknál, a rendezvényes terjesztéshez pedig mostanáig volt energiájuk az alkotóknak. A lap legrégebb óta futó sorozatát, a beszélő, sőt kifejezetten nagyszájú páncélról elnevezett Szekerce és Szemercét Koska a lezárásra egészen a saját képére formálta. Felszabadult és játékos képi világú, a narratív kohéziót ugyanakkor kevésbé szem előtt tartó fantasy készült, a magyar népmesekincsre támaszkodva, de jellegzetesen kortárs megközelítésben. Az időközben animációs filmesként is egyre tapasztaltabb szerző a figuratervezésben és a plánozásban is magabiztosabb, mint bármikor, viszont hajlamos egy-egy poénnal elsősorban magát szórakoztatni. De nem számít, mert kárpótol a történet lendülete és frissessége – így még fájdalmasabb, hogy nincs többé Epicline.

Koska Zoltán: Epicline 19. Színes, irkatűzött, 36 oldal. Kiadó: 5Panels.

 



A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/03 64-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14020