KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Mara

Varga Zoltán

Mara – amerikai, 2018. Rendezte: Clive Tonge. Írta: Jonathan Frank. Kép: Emil Topuzov. Zene: James Edward Barker. Szereplők: Olga Kurylenko (Kate), Craig Conway (Dougie), Rosie Fellner (Helena), Mackenzie Imsand (Sophie), Lance E. Nichols (McCarthy). Gyártó: Moon River Studios / Synchronicity Entertainment. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 98 perc.

 

Semmi meglepő nincs abban, hogy a horrorfilmet régóta meghitt viszony fűzi a rémálom jelenségéhez, hiszen a műfajt akár a rémálmok föltérképezésének kísérleteként is elgondolhatjuk, amely közelebb vihet a kimondhatatlan szorongások artikulálásához s a félelmekkel történő szembenézéshez. Goya rézkarcának híres figyelmeztetése a horror poklainak kapujára kívánkozik: „Az értelem álma szörnyetegeket szül.” Álmokban kísértő fantomoktól rettegő karakterek, sikoltva ébredő áldozatjelöltek s lidércnyomás és ébrenlét labirintusaiban bolyongó elveszettek népesítik be például a Lelkek karneválja, az Iszonyat vagy Az őrület torkában képsorait, sőt minden idők legnagyobb karriert befutott horrorfiguráinak egyike, Freddy Krueger is rémálmokból érkezett.

Az ő babérjaira tör most az Amikor lehunyod a szemed szörnyalakja, Mara (rá utal a film eredeti címe). Az Elm utca fiataljait tizedelő borotvakesztyűs monstrumnak azonban nem kell tartania a trónkövetelőtől, ahogyan a film nézőinek sem az álmatlan éjszakáktól a mozivetítés után. A kudarc sokban magyarázható a markáns atmoszféra hiánya és a vánszorgó tempó mellett azzal, hogy a rém az áldozatjelölteket az alvási bénulás állapotában cserkészi be, a hősök önvédelmi aktivizálódásának érdemi lehetősége nélkül pedig csődöt mond a feszültségépítés. Mindennek tetejébe a szörny kevéssé kiaknázott, homályos árnyalak marad csupán, aki küllemében bár emlékeztet a kortárs horror olyan nyúlánk figuráira, mint amilyen a Slender Man szörnye, mégis leginkább a 30 éves Pumpkinhead bosszúdémonára hajaz – annak mitologikus-misztikus háttere és mélysége nélkül. Szándékolatlan önreflektív iróniát eredményezhet továbbá, hogy míg a szereplők az elalvástól rettegnek, a film nézőinek is komoly kihívást jelenthet ébren maradni, amit az előre sejthető sokkeffektusok sem kifejezetten segítenek elő.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/12 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13926