Kritika

A sátán fattya

A kultúra folytonosság

Tóth Klára

Zsigmond Dezső filmje a kárpát-aljai történelmi traumáról.

„Ritkán, de akadnak az életben olyan irodalmi élmények, amelyek valósággal mániájává válnak az embernek” – mondta Gothár Péter, aki 12 évet dolgozott rajta, hogy Bodor Ádám novellájából leforgathassa A részleg című filmjét. Hasonlóan babonázta meg Zsigmond Dezsőt A sátán fattya, Nagy Zoltán Mihály 1991-ben megjelent regénye. Ő is megszállottan kereste az adaptálás lehetőségét, ami temérdek alkotó energiát és időt vett el. Jól van azonban megírva a Prédikátor könyvében: „Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.” A fél évszázados orosz megszállás jócskán kizökkentette az időt, ráadásul a rendszerváltozás után a filmek gyártására szánt pénzről döntők is úgy gondolták, elmúlt az ideje a művészet direkt képviseleti karakterének. Aki mégis ebben hisz, annak marad az évtizedig tartó pénzkoldulás és a „low budget” költségvetés. Ráadásul „nagy fának, nagy az árnyéka” – ahogy mondani szokás, s bizony A sátán fattya, a XX. század vége magyar irodalmának kiemelkedő darabja. A drámai sűrítettség, a pszichológiailag pontos lélekrajz, a balladisztikus atmoszféra, az egy lélegzetre kiszakadó vallomásosság a hagyományőrzéssel együtt is valami elementárisan újat hoz.

A regény írója így fogalmaz identitásáról: „Magyar vagyok, aki a történelem szeszélye folytán kénytelen egy idegen ország meggyalázott polgáraként élni; e tényt az értelem felfogja, a lélek azonban képtelen elfogadni.” Hasonlóan gyötrő dualitással birkózik a mű hősnője Tóth Eszter is. Az erőszakból fogant gyerek születését, értelme valamint szülei hatására –”de hát (Isten ellen való vétek), ő adja, neki van csak joga elvenni” – elfogadja, de a lelke a végsőkig tiltakozik a „muszka fattyú ellen”. Eszter jajkiáltásaiból nem csak magánéletének drámáját, a mosolygós, játékos lány fekete rózsává válását, reményének elfoszlását, őrületbe csúszását éljük meg, de a kárpát-aljai paraszt közösség szétveretését is, közvetlenül a háború után. Mert a valódi kérdés itt is az, ahogyan Jancu Laura hasonló témájú, Szeretföld című regényében és Buvári Tamás filmjében is kérdezik – mi lesz a háború után? Amikor felnőnek a „senki fiai”, amikor hazatérnek a katonák és soha nem látott gyermekekkel találkoznak. amikor a „málenkij robotból” évtizedes fogság lesz, amikor ugyanaz a falu húsz éven belül három országhoz tartozik.

A zsebkönyvnyi terjedelmű, de biblikus sűrűségű prózának egy női sorson keresztül az egészet sikerül láttatnia. Nem akarja alább adni Zsigmond Dezső sem, a kárpátaljai magyarság sorsáról a teljes igazságában, mélységében akar szólni, hiszen hiányt pótol, erről még dokumentumfilm sem igen készült, nemhogy játékfilm. Azonban a film, ha elbeszél, nem tud úgy sűríteni, mint a nyelv. Ezért, habár a rendezőnek sikerül a vászonra varázsolni egy falu sorsfordító időszakának nagyívű tablóját, óhatatlanul elnagyolt lesz néhány fontos epizód. Főleg a faluközösség sorsát érintőekre gondolok.(oroszokhoz csatolás, rongyemberek hatalomba kerülése). Eszter Németh László-i alaposságú és hitelességű lélekrajza is sérül olykor. Amikor hírtelen felindulásból baltát emel gyermekére, de karja lehanyatlik, nem látjuk, hogy a gyermek az igazak álmát alussza, s azért hőköl vissza. A szerelmes, de az előítéletekkel, szülői elvárásokkal megbirkózni nem képes férfi és az őt visszaváró nő drámája erős, áttételesen ugyan, de a Körhintát idézi.

 A színészek zömében kárpátaljaiak. Tarpai Viktória, aki a beregszászi színházban hibátlanul adja elő a regényből készült monodrámát, a filmben nem játszik olyan széles skálán. A szomorúságot szomorúsággal ábrázolja, s bizony ettől a rendkívül összetett személyiség egysíkúvá lesz. Trill Zsolt és Szűcs Nelli a szülők szerepében változékonyabb, izgalmasabb, olykor még fanyar humor is megcsillan játékukban. Halász Gábornak, az operatőrnek nemcsak eredeti színdramaturgiai megoldásai emlékezetesek, de vannak „szívbemarkoló” képei. Az angyalcsináló szobájában a brutális műszerek olyan fenyegetően villognak, hogy nem felejtjük el egyhamar. A film jelentős állomás Zsigmond Dezső izgalmas, sokszínű, merész váltásokra is képes pályáján, a Szőcs Istváni hagyományt eleveníti föl, figyelmeztetve a ma is aktuális tematikára, hogy a kultúra folytonosság, amely ha erőszakkal megszakad emberek, közösségek, nemzetek pusztulását okozhatja.

A Sátán fattya – magyar, 2017. Rendezte: Zsigmond Dezső. Írta: Nagy Zoltán Mihály regényéből Balogh Géza és Zsigmond Dezső. Kép: Halász Gábor. Koncz Gabriella. Producer: Buglya Sándor. Szereplők: Tarpai Viktória (Tóth Eszter), Trill Zsolt (Tóth Mihály), Szűcs Nelli (Tóth Ágnes), Kristán Attila (Székely Pista), Pregitzer Fruzsina (Székelyné). Gyártó: Dunatáj Alapítvány. 102 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2018/03 52-53. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13588

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -