|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégApáca-showBékés Pál
Szakállas közhely, hogy: „jó színész a telefonkönyvet is sikerre viszi”. De attól még igaz lehet. Íme a bizonyíték, az Apáca-show, melynek egyetlen körömfeketényi (ha van ilyen mértékegység) ötletecskéjét is más filmből merítették: a Kis szemtanúból. Amott egy nyomozó úgy védi meg a koronatanút, hogy visszaviszi övéi, az amish szekta földművesei közé. Emitt ugyanebből az okból egy apácazárdába. Amott a tanú egy kisfiú. Emitt kerekded fekete énekesnő. Amaz jó film. Emez... nagyjából mindegy. A főszereplő ugyanis Whoopi Goldberg, és a sápadt-soványka forgatókönyv, a vézna filmváz csakis arra szolgál, hogy a fekete sztár élettel töltse meg.
Ő pedig nem hagyja ki a ziccert. Felrázza kissé az apácarend szürke és merev szabályokkal körülvett mindennapjait. Életet visz a zárdába.
Sőt, lévén az egyetlen fekete a kolostor falai közt: színt. Az énekesnő avatott kézzel újjászervezi a nővérek katasztrofálisan hangicsáló kórusát, és nyomban vérbő soul és blues árad az oltár felé: adj reményt uram, óh adj, rappapadubappa wappem-búúúúúúúúúm. És az Úr ad, subidubisubidubidú.
Az már az ilyen típusú amerikai filmek megkerülhetetlen kötelme, hogy a soványka történetet tűzön-vízen át sikersztorivá gyúrják. Így tehát a lélekben lassanként a megigazulás útjára lépő (azelőtt igencsak vitatható erkölcsű) Whoopi némi kergetőzés után (el ne feledjük, hogy tulajdonképpen nem turnézik, hanem rejtőzik) a pápa előtt lép fel kórusával, és nemcsak a bíborosok, nemcsak az érsekek, hanem bizony még a Szentatya is subidubi-subidubidú.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1490 átlag: 5.5 |
|
|
|
|