|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
KönyvLichter Péter: A láthatatlan birodalomA menekülő testNagy V. Gergő
Lichter
Péter kísérleti filmes könyve informatív és olvasmányos.
Egy békebeli
szemléletű, vaskos filmtörténet (Nemes Károly: A filmművészeti avantgarde története), kettő darab kötet a Balázs
Béla Stúdió tevékenységéről (Kádár Anna: „Körberajzolni
a tűz árnyékát”; BBS 50), meg
Peternák Miklós máig friss szellemű szöveggyűjteménye (F.I.L.M.) – nagyjából ezek (továbbá Bódy és Erdély kötetei) jelentik
a kísérleti filmről szóló diskurzust a magyar antikváriumok dohszagú polcain.
Ehhez a megindítóan apró csoportosuláshoz csatlakozik most a fiatal Lichter
Péter könyve, aki a filmkészítői munkája mellett már majd’ tíz éve hősies háborút
folytat az avantgárd filmek népszerűsítéséért – és ennek a cinefil harcnak az eddigi
eredményeit (jobbára a Filmvilágban és a Prizmában publikált cikkeket) gyűjti
egybe ez a karcsú, elegáns küllemű könyv.
A láthatatlan birodalom szövegei makulátlanul közérthető modorban vezetnek be az
experimentális film felettébb egzotikus világába, amelynek – mint kiderül – éppúgy
megvannak a maga visszatérő témái és neuralgikus kérdései (mindenekelőtt az,
hogy miként is kellene elnevezni az efféle „történetnélküli” filmeket), mint a
megkerülhetetlen klasszikusai és aktuális sztárjai Stan Brakhage-től Peter
Tscherkasskyig.
Lichter
nem csupán az ismeretterjesztés célját teljesíti, hanem – már a témaválasztások
önkényessége révén is – afféle személyes kánont kínál elénk, amelyben egymás
mellé kerül Hans Richter és OJOBOCA, kiemelt figyelmet kap a found footage film, de a horizont
egészen Terrence Malickig és a hollywoodi tömegfilmig terjed (a fantasztikum és
a kísérleti film kapcsolatát vizsgáló fejezet a kötet csúcspontja). És éppen Malick
jelenléte mutatja, hogy ez a láthatatlan birodalom korántsem annyira
elszigetelt gettó a kortárs filmkultúrában, mint amelynek elsőre tűnik.
Már
csak azért sem, merthogy – ahogy Lichter többször is kiemeli – az avantgárdot nagyban
definiáló jelentésnélküliség és öncélú érzékiség nem csak erre a jól
körülhatárolható hagyományra és filmtípusra jellemző, hanem lényegében minden
film egyik aspektusát jelenti. Hiszen minden filmben van „valami megragadhatatlan
attrakciós jelleg, amely az ősfilm naiv csecsemőkorához vezet vissza”; „minden
film (…) legmélyebben azokkal az eszközökkel hat ránk leginkább, amelyeket a
nyelvvel csak sután lehet körbeírni” – tehát minden filmnek van egy nem-narratív,
pusztán érzéki és ekként verbalizálhatatlan rétege, és a mozgókép különleges
hatása alighanem éppen ezzel függ össze. Ez a láthatatlan és verbalizálhatatlan
izgatja Lichtert, és ebben a könyvében ehhez próbál megfelelő nyelvet találni –
méghozzá a filmszakírói köznyelvből kiindulva. Az ELTÉ-n doktoráló szerző
mindenekelőtt a filmtörténet szempontrendszerével közelít a tárgyához,
ugyanakkor a filmelemzések során légies metaforákkal és költői hasonlatokkal írja
körül a mozgóképek hatását – így a prózája modalitását leginkább a mintha határozza meg. A láthatatlan birodalom tehát a tárgya
révén (és annak önreflektív logikájához igazodva) magára a kritikai nyelvre is ráirányítja
a figyelmet – és legkivált arra, hogy filmek érzéki aspektusát milyen
korlátozottan tudja megragadni a konvencionális szakírói eszköztár, jóllehet
éppen ez volna a filmkritika egyik eminens feladata.
Lichter
könyve tehát nem csak a filmkultúra ismeretlen vidékéről tudósít olvasmányos
modorban, hanem valamiféle esszenciálisan filmszerűről mesél az avantgárd
filmen keresztül – és ez a kötet (amire egyébként az ismétlések és a lapszusok
miatt ráfért volna a gondosabb szerkesztés) ezért mutat túl a kísérleti
filmkultúra népszerűsítésén. A
láthatatlan birodalmat olvasva világosnak tűnik, hogy a filmélmény
illékonysága és megragadhatatlansága nem csupán az avantgárd egyik sajátos
minősége (lásd Stan Brakhage és Bruce Baillie lírai filmjeit), hanem mindenféle
filmtapasztalat jellegadó tulajdonsága is: a film teste, ahogy Raymond Bellour fogalmazott,
„egy menekülő test”, és erről az eltűnésében, megfoghatatlanságában erotikus
testről mesélnek Lichter lelkesült mondatai.
Scolar Kiadó, 2016.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 3 átlag: 5.33 |
|
|
|
|