|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
MoziBezárvaSepsi László
Shut In – amerikai-kanadai-francia, 2016. Rendezte: Farren Blackburn. Írta:
Christina Hodson. Kép: Yves Bélanger. Zene: Szereplők: Naomi Watts (Mary),
Crystal Balint (Grace), Ellen David (Joan), Alex Braunstein (Aaron). Gyártó:
Transfilm / EuropaCorp / Lava Bear Films. Forgalmazó: Big Bang Media. Feliratos. 90 perc.
Az egyedülálló anyák a
horrorfilm hőstípusainak különösen veszélyeztetett csoportjába tartoznak. Ha
éppen nem valami soviniszta szatír (vagy akár maga az ördög) szagolja ki, hogy
nincs férfi a háznál, még akkor is szembe kell nézniük a családjuk
maradványaiban (általában egyke gyermek) megtestesülő múltbéli trauma
pszichológiai veszedelmeivel. A tematika klasszikusának számító Ördögűzőben nem volt kérdés, hogy Chris
MacNeil csak az egyház (és a patriarchátus) derék férfijaival szövetkezve
veheti fel a harcot a Gonosszal; ezzel szemben a Bezárva hősnőjének tortúrája elsősorban a függetlenedésért zajló
küzdelem, hiába lábatlankodik körülötte egy apapótlék pszichiáter és egy jó
partinak tűnő kérő.
A The Babadookhoz hasonlóan itt is egy halálos kimenetelű autóbaleset
kezdőpont, amely után az egyre labilisabb elmeállapotú özvegy félreeső házikójukban
magára marad mozgásképtelen mostohafiával, de a többértelmű klausztrofób téboly
színrevitele helyett a Bezárva inkább
az egyszerűbb megoldások felé húz, idővel lazítva a szívszorító anyaportrén,
végül pedig menthetetlenül átadva a teret a fantáziátlan kergetőzésnek. Bár a
külvilágtól elzárt otthonban zajló csiki-csukival Farren Blackburn filmje
megfeneklik az ezerszer látott ijesztgetések szintjén, a pubertáskori
gyereknevelés kínjainak felidézésével olykor mégis szert tesz némi egyediségre.
A bezárva/kizárva érzelmi elidegenedésre utaló szójátékától az „egész nap a gép
előtt ül” tapasztalatának morbid újragondolásáig a Bezárva könnyedén kiteszi az egyenlőségjelet a kamaszkori
szülő-gyerek konfliktusok és a szűk térben játszódó horror közé: hiszen
mindkettő azzal kezdődik: „mintha egy idegen lenne a házamban”.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 4 átlag: 5 |
|
|
|
|