KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Lány a vonaton

Varró Attila

The Girl on the Train – amerikai, 2016. Rendezte: Tate Taylor. Írta: Paul Hawkins regényéből Erin Cressida Wilson. Kép: Charlotte Bruus Christensen. Zene: Szereplők: Emily Blunt (Rachel), Justin Theroux (Tom), Haley Bennett (Megan), Rebecca Ferguson (Anna), Luke Evans (Scott). Gyártó: Amblin Entertainment / DreamWorks / Reliance Entertainment. Forgalmazó: Freeman Film. Szinkronizált. 112 perc.

 

Amióta a Holtidiglan-regény (és a Fincher-adaptáció) sikere nyilvánvalóvá tette a megbízhatatlan elbeszélőkre építő, sötét házastársi bűntörténetek (női) piacképességét, egyértelműen eldőlt, hogy a 2010-és évek bűnzsánereiben immár nem a merész heistok vagy beteg sorozatgyilkosok vonzzák a legnagyobb érdeklődést, hanem a párkapcsolati börtönökben senyvedő barátnők/nejek film noirokat idéző terrormeséi. Paula Hawkins tavalyi bestsellere főként abban különbözik a népes gárdától (köztük az Amnéziával, az Éjszakai ragadozók alapját jelentő Tony és Susan-nal vagy az idén megjelent Cáfolattal), hogy ezt a női bezártságot több tengely mentén hatványozza: elhagyott, lecsúszott, állástalan plusz alkoholista hősnője mellé két hazug, egyenlőtlen házasságban élő asszony torzképét állítja, ráadásul mindhárom izolált, önáltató nőalakhoz saját pszichés problémát társít az anyaság tekintetében (meddőségtől halott csecsemőn át a gyerekfétisig).

Ilyen kivételesen sötét történetnél a hollywoodi adaptáció készítőinek érdemes lett volna eltűnődniük, vajon a siker mennyiben köszönhető éppen a thriller-modell könyörtelen dekonstrukciójának: a napi ingázása során vonatablakból kiszúrt álomfeleség rejtélyes eltűnése ügyében kutakodó hősnő szokatlanul taszító karaktere mellett egyetlen szerethető figura sem tűnik fel (ezúttal még a kötelezően rendes női nyomozót is lapáttal ütnénk), maga a nyomozás egyfelől kudarcok sorozata (a fordulatot hozó véletlenig), másfelől a három szubjektív nézőponttól elvész intellektuális izgalma, a végkifejlet pedig brutális megoldásával és kellemetlen nyitottságával nem hozza el a szokásos feloldást. Tate Taylor filmverziója a látszólagos történethűség ellenére épp ezeket a pontokat módosítja a kockázatkerülés és politikai korrektség jegyében: narcisztikus anyaságtól, férjterrortól, csecsemőhaláltól ódzkodó, álomgyár-szabatos férfitekintete egyfajta kiherélt thrillert csinál az alapregény szubverzív női noirjából, éjfekete portréit szürke, terméketlen unalommal festve át.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/11 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12968