|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
MoziAz utolsó királyHuber Zoltán
Birkebeinerne
– norvég, 2015. Rendezte: Nils Gaup. Írta: Ravn Lanesskog. Kép: Peter
Mokrosinski. Zene: Gaute Storaas. Szereplők: Michael Aasen (Birkebeiner),
Anders Dahlberg (Aslak), Asmund Brede Eike (Stale), Elg Elgesem (Frikk).
Gyártó: Newgrange Pictures / Paradox Film 3. Forgalmazó: ADS Service. Szinkronizált. 99 perc.
A
jeges-kardos kalandok szerelmesei bizonyára értékelni fogják, mikor a vörös
szakállú Kristofer Hivju egy pelenkás trónörökössel a hátán, fejszével a
kézben, síléceken száguldva ront rá a páncélos lovagokra. Bár a norvég középkor
legendás csecsemőmentése arrafelé a nemzeti emlékezet fontos részét képezi, a
kellő háttérismeret és érzelmi érintettség nélkül mi, semleges nézők leginkább
a fagyos skandináv táj egzotikumában gyönyörködhetünk. Hiába kerülünk egy 13.
századi örökösödési háború kellős közepébe, árnyalt karakterek és kellően
kidolgozott drámai konfliktusok híján a főgonosz sötét hatalmi játszmái
ugyanolyan súlytalanok maradnak, mint a „nyírfalábú” felkelők heroikus
önfeláldozása.
A
történet megfilmesítésének elsődleges célja nyilvánvalóan a hazai közönség
szórakoztatása és a hazafias érzelmek felkorbácsolása volt, az összecsapások
tétje és a figurák motivációi a kívülállók számára nem igazán erőteljesek. A
legnagyobb probléma talán mégis az, hogy az alkotók nem tudták eldönteni,
patrióta drámaként, tróntermi thrillerként, látványos történelmi akcióként vagy
gyerekmentő kalandfilmként nyúljanak a témához. Shakespeare-i ihletettségű
forgatókönyvírók, egyéni látásmódú rendezők vagy a vonatkozó műfaji formák
követése nélkül a nemzeti históriák dicső pillanataiból persze ritkán születnek
exportképes filmek. Bár a középkori norvég történelem rajongói világszinten
elhanyagolható célcsoportot alkotnak, a Trónok
harca és a Vikingek sikerei óta a
vad észak romantikája kimondottan piacképes. Innen nézve pedig rögvest
nyilvánvaló, miként kerülhetett nemzetközi forgalmazásba egy elsősorban
lokálisan érvényes filmalkotás. Amikor hősünk könnyes szemét az északi fényre
emeli, a háttérben pedig a királyi csecsemő anyja szomorkás viking népdalt
dúdol, lesznek majd a nézőtéren, akik elégedetten sóhajtanak fel.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 10 átlag: 5.6 |
|
|
|
|