|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
MoziJóemberekTosoki Gyula
Good People – amerikai,
2014. Rendezte: Henrik Ruben Genz. Szereplők: Kate Hudson, James Franco, Tom
Wilkinson. Forgalmazó: ADS Service. 91 perc.
A kortárs bűn- és
akcióorientált filmek rendre belepusztulnak a nagyot akarásba: a thrillerek
alkotói például a végítéletszerű finálékban sokszor annyira túltolják a
feszültségépítést, hogy alig valami marad a suspense-ből, nem beszélve arról,
hogy egyszerre próbálják hangsúlyozni hőseik sérülékenységét és kivételes
állóképességét. A monomán módon visszatérő zárókép is nagyon unalmas már a
vértől csatakos átlagpolgárról, aki hiába gyűrte le az ellent, a győzelmét
sokkal kevésbé lehet komolyan venni, mint a klasszikus filmekben lehetett. A Jóemberekkel is ez az egyik probléma.
Pedig a film alapötlete korrekt videothrillert ígér (a hitelezőik által
fenyegetett, alsóközéposztálybeli házaspár véletlenül szembetalálkozik egy
rakás pénzt rejtő táskával, amire egyébiránt két rivális bűnszövetkezet pályázik),
és még a sztori kibontása is többé-kevésbé érdekes, ám a teljes játékidő
negyedét kitevő, véres-verítékes végkifejlet nem feszültséggel teli, hanem
hovatovább komikus. Négy irányból érkező ellenfelek csapnak össze, úgy, hogy
végül egyetlen épkézláb szereplő nem marad a színen, és akik túlélik a
mészárlást, azok is beszereznek néhány – egyenként halálosnak tűnő – sérülést.
A figurák ilyen tömeges amortizálódása még az akcióműfajban is párját rikítja.
Pedig a nyitány rablását még éppenhogy úgy rögzítette Henrik Ruben Genz rendező
(Pardon, Borzasztó boldog, Kínai
szerelem), hogy csak hanghatásokkal tájékoztatta, míg a látványból
rafináltan kizárta a nézőt – a másfél perces jelenet mégis sokkal hatásosabb
lett, mint a zárlat álmosító erőszakorgiája.
Extrák: Nincs semmi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 6 átlag: 6.33 |
|
|
|
|