|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
MoziHa Isten úgy akarjaSepsi László
Se Dio vuole – olasz,
2015. Rendezte. Edoardo Maria Falcone. Írta: Marco Martani. Kép: Tommaso
Borgstrom. Zene: Carlo Virzi. Szereplők: Marco Giallini (Tommaso), Alessandro
Gassman (Pietro), Laura Morante (Carla), Ilaria Spada (Bianca). Gyártó:
Wildside. Forgalmatzó: Cinenuovo. Feliratos.
100 perc.
Egy kellőképpen tuskó
figura bármilyen vígjátékot elvisz a hátán, kivéve, ha a történet arról szól,
hogyan válik hősünk bunkóból jó emberré, hiszen így az utolsó felvonásra
eltűnik a történetből a humorforrás. Edoardo Maria Falcone filmjének szívsebész
főhőse tökéletesen megfelel a fenti kritériumoknak, arroganciája, szélsőséges
materializmusa és savas megjegyzései alapján mintha egy alma materben végzett
volna Dr. House-zal. Amikor viszont egy karizmatikus prédikátor hatására fia
bejelenti, hogy orvosi pálya helyett papnak készül, az ateista doktor vérszemet
kap, és minden erejével megpróbálja hitelteleníteni a börtönviselt lelkészt.
A főképp kínos
szituációkra és a modern élet vélt sekélyességének kigúnyolására épülő komédiát
minduntalan nehézkessé teszi az alig leplezett ideológiai töltet: a Ha Isten is úgy akarja tanmese a „nem
csak kenyérrel él az ember” bibliai tanulsága mentén, ami szereplőit
szükségképpen elrajzolt típuskarakterekké (ez vígjáték esetében még
megbocsájtható vétek), cselekményét pedig kiszámíthatóvá teszi. A doktor útja a
totális szkepszistől a megalázó helyzetek sorozatán át a részleges megtérésig,
illetve családjának eközben elmélyülő válsága és annak feloldása afféle
habkönnyű Teorémát, egyben a
keresztényi szeretet védőbeszédét kínálja a szekularizált nyugatnak, eközben
viszont olyan övön aluli húzásokat is bevet, mint a homoszexualitás
elfogadásának és a vallás tagadásának kijátszása egymás ellen rögtön az
alapkonfliktus bemutatásakor. Aranyszájú Szent János szerint Jézus sosem
nevetett, és a Ha Isten is úgy akarja
híven illusztrálja, hogy miért: a humor és a tanítás ebben az esetben
óhatatlanul kioltják egymást, hiába akad Falcone filmjében pár eltalált geg, ha
azok mögött rendre ott ólálkodik a didaxis ördöge.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 14 átlag: 5.57 |
|
|
|
|