KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Jason Reitman: Nyárutó

Családi pótlék

Baski Sándor

A szatirikus hangvételű filmeket forgató Jason Reitman kirándult a melodráma világába. A humorról lemondott, de nem tagadta meg teljesen magát.

 

Az ifjabb Reitmannek már pályája első szakaszában sikerült elérnie azt, amit apjának, a megbízható vígjátékrendezőnek több évtized alatt sem: filmjein fel lehet ismerni az alkotói kézjegyeket. A Köszönjük, hogy rágyújtott!, a Juno, az Egek ura és a Pszichoszingli nem feltétlenül minősülnek ugyan szerzői produkcióknak, de különc hőseik, a dráma és komédia határán egyensúlyozó hangvételük és Reitman fanyar humora összekötik őket. Ez a sor szakadt most meg a Nyárutóval, amely látszólag 180 fokos fordulatot jelent a még mindig fiatalnak számító rendező életművében.

A Joyce Maynard regényéből adaptált történet akár a romantikus melodrámák kortárs nagymesterének, Nicholas Sparks-nak a tollából is kipattanhatott volna. A zsáner bevált receptjét követve olyan karaktereket vonultat fel, akik tökéletesen kompatibilisek egymással, vagyis éppen a másik legkínzóbb vágyait hivatottak kielégíteni. A kristálytiszta képletet legfeljebb annyival bonyolítja a Nyárutó, hogy kétszereplős játszma helyett egy sajátos szerelmi háromszöget rajzol fel. A börtönből szökött, családcentrikus Frank nemcsak a depressziós és agorafóbiás Adelnek hozná el a szabadulást, de apafiguraként is szolgál a nő fia, Henry számára. A leküzdendő akadályt, az idillt fenyegető külvilágon kívül, Frank és Adel múltbéli – egymással természetesen komplementer – traumái jelentik, illetve ezzel párhuzamosan Henry-nek is fel kell dolgoznia, hogy már nem ő az egyetlen férfi anyja életében.

A rendezőre jellemző szatirikus látásmódnak, egy rövid jelenetet leszámítva, nyoma sincs a Nyárutóban, a műfaj- és hangnemváltás mégsem nevezhető teljesen előzmény nélkülinek. Reitman tulajdonképpen eddig is olyan filmeket készített, amelyek végkicsengésüket tekintve a konzervatív értékek fontosságát hirdették. A társadalmi konvenciókra és elvárásokra látszólag fittyet hányó főszereplői – mint a Juno terhes tinilánya, az Egek ura elköteleződéstől rettegő HR-ese vagy a Pszichoszingli megkeseredett írónője – valójában mind „normális életre” áhítoznak. Adel, Frank és Henry leginkább abban különböznek tőlük, hogy ők nem is tagadják ez irányú vágyaikat, Maynard története ráadásképpen a nemi szerepek bemutatását illetően is mélységesen konzervatívnak mutatkozik. A Nyárutó világában a depresszió által megbénított gyenge Nő passzívan várja, hogy a Tökéletes Férfiként bemutatott Frank – aki a film elején szó szerint egy szuperhős-képregény mögül lép elő, a fináléban pedig napfény-glóriát is kap – megváltsa őt.

Kate Winslet és Josh Brolin visszafogott alakításain kívül leginkább Reitman rendezői kvalitásait dicséri, hogy a vásznon feleannyira sem tűnnek kínosnak és didaktikusnak ezek a jelenetek, mint leírva. A Nyárutó első harmadában Reitman, szokásához híven, elsősorban képekkel mesél, a beszédes színészarcokra, az árulkodó gesztusokra koncentrál. Sikerül pár perc alatt megágyaznia a film elégikus alaptónusának – ebben Rolf Kent sejtelmes zenéje is nagy szerepet játszik –, és egészen a fináléig nem is enged a giccs csábításának. Az Adel és Frank közt vibráló erotikus feszültséget is képes szavak nélkül feltárni – a szexjeleneteket érzéki „ételpornóval”, a tésztagyúrás közös aktusával helyettesíti –, de a három szereplő nézőpontjának váltogatása és az álomszerű flashbackek felvillantása sem okoz stílustörést.

A forgatókönyvet is jegyző Reitmant csak akkor hagyja cserben az arányérzéke, amikor beszéltetnie kell a szereplőit. Már a felnőtt Henry narrációja sem tűnik feltétlenül szükségesnek, de a főhősökkel kimondatni a „tanulságot” – Frank Adelnek: „Azért jöttem, hogy megmentselek” – még kevésbé elegáns megoldás. Maynard történetének leplezetlen szentimentalizmusát Reitman a fináléban sem tudja zárójelbe tenni, ezen a ponton végképp becsatlakoztatja a filmet a nézőríkató romantikus melodrámák kánonjába.

Ami sikerült a szintúgy regényből adaptált Köszönjük, hogy rágyújtott! vagy az Egek ura esetében, az itt nem: a rendező világa helyett az írói akarat bizonyult erősebbnek.

 

­NYÁRUTÓ (LABOR DAY) – amerikai, 2013. Rendezte: Jason Reitman. Írta: Joyce Maynard regényéből Jason Reitman. Kép: Eric Steelberg. Zene: Rolfe Kent. Szereplők: Kate Winslet (Adele), Josh Brolin (Frank), Tobey Maguire (Henry Wheeler), Gattlin Griffith (fiatal Henry Wheeler). Gyártó: Right of Way Films. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos. 111 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/03 49-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11840