|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
MoziRóma körülBaski Sándor
Sacro Gra – olasz, 2013. Rendezte: Gianfranco Rosi. Írta:
Gianfranco Rosi és Niccoló Bassetti. Kép: Gianfranco Rosi. Gyártó: Doclab / La
Femme Endormie. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos.
93 perc.
Az európai városok közül Rómának van talán a legmarkánsabb mozgóképes
imázsa, köszönhetően többek közt Fellini munkásságának, és az olyan késői
utódoknak, mint Paulo Sorrentino, aki tavaly A nagy szépségben szintúgy a glamour és a dekadencia
epicentrumaként ábrázolta az „örök várost”. A dokumentumfilmes Gianfranco Rosi
nagyon más perspektívát választott: kameráját azokra irányította, akik szó
szerint a város peremén élnek, a Grande Raccordo Anulare, vagyis a Rómát övező 70
kilométeres körgyűrű közelében. Szereplői közt akad unatkozó arisztokrata,
kiöregedett prostituált, fotóképregény-színész, a körgyűrűn szolgálatot
teljesítő mentős, angolnákra specializálódott halász, pálmafa-férgek ellen küzdő
rovarszakértő és egy panelházban lakó csonka család. Narráció, cselekmény és
zene nincs, Rosi látszólag ad-hoc módon ragad ki egy-egy eseménytelen
pillanatot perememberei hétköznapjaiból. Hiányzik az epizódokon átívelő
tematikai kapocs is, a figurákat leginkább csak a földrajzi helyzetük köti
össze. A rendező-operatőr mintha szándékosan fosztaná meg a nézőt az
értelmezést segítő mankóktól, ami akár bocsánatos bűn is lehetne, hiszen a Róma körül elviekben dokumentumfilm, és
ebben a műfajban a mindennapi élet banalitásának kommentár nélküli rögzítése
önmagában is értékelhető művészi gesztus. Rosi azonban nem vegytiszta
dokumentumfilmet készített, hiába nyerte el a produkció ebben a minőségében az
Arany Oroszlánt, a jól elkapott, spontán és intim momentumok közt bőven akadnak
megrendezettnek tűnő epizódok is, ahol a bemikrofonozott szereplők magukat
alakítják a kamera kedvéért. Illene tehát, hogy legkorábban a másfél órás
játékidő végére kirajzolódjon valamiféle halvány koncepció, amely egyszersmind
a film elkészültét is megindokolja, ezzel azonban adós marad a rendező.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 332 átlag: 5.47 |
|
|
|
|