KERESÉS

ARCHÍVUM/TARTALOM

LAPOZÓ

Év

1980/február

• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez

DVD

A másik csaj

Kránicz Bence

The Pretty One – amerikai, 2013. Rendezte: Jenée LaMarque. Szereplők: Zoe Kazan, Jake Johnson, John Carroll Lynch. Forgalmazó: SPHE. 91 perc.

Jenée LaMarque író-rendező első nagyjátékfilmjében van egy jelenet, ahol a hősnő a Mona Lisáról igyekszik másolatot készíteni, de képtelen pontosan reprodukálni Leonardo hölgyének talányos mosolyát – egy tétova ecsetvonás elég, hogy túl szomorú, vagy épp túl vidám legyen az összhatás. Fájdalom és nevetés kényes egyensúlya jelenti az utóbbi években divatos dramedy-k lényegét is: változó, hogy a vígjátéki alaphelyzetet árnyékolják be (melo)drámai elemek, vagy a komornak induló sztorik hangvétele válik könnyedebbé, de ha jól csinálják, a végeredmény hollywoodi mércével mérve szokatlanul életszagú lesz. LaMarque javára írhatjuk, hogy felismerte és a Mona Lisa-metaforával frappánsan meg is fogalmazta a problémát, az ütős dramedy elkészítésében azonban nem járt sikerrel.

Laurel otthonülő, visszahúzódó lány, szöges ellentéte ikertestvérének, a sikeres és magabiztos Audrey-nak. Ám ő autóbalesetben meghal, az ütközést túlélő Laurel pedig részben a sokkhatásra, részben a saját életével való elégedetlenség okán felveszi a rá megszólalásig hasonlító Audrey személyazonosságát.

Az ígéretes alapötletből a gyász és az elengedés szép története éppúgy kibontható lett volna, mint a kialakulatlan személyiség énkeresésének kalandja, LaMarque-ot viszont mindez nem érdekli, és a konfliktus tisztázása után merőben konvencionális romkom-klisékkel operál. Eközben a mellékkarakterek halálesetre adott reakciója is furcsán enervált és hűvös, mintha mindenki csak azért lenne itt, hogy Laurel mihamarabb meglelje a boldogságot a szimpatikus szomszéd oldalán. A tetszetős képek sem leplezhetik, hogy a szerzőnek nincs szándékában valódinak ható érzelmeket vászonra vinni – ahelyett, hogy saját Mona Lisát festene, ő is a milliószor látott reprót próbálja újszerűként eladni.

Extrák: werkfilm.