|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
DVDBárcsakTosoki Gyula
If Only – angol–amerikai, 2004. Rendezte: Gil Junger. Szereplők: Jennifer Love Hewitt, Paul Nicholls, Tom Wilkinson. Forgalmazó: Pro-Video. 91 perc. Az egyazon történetminta alternatív változatait felvonultató filmtípusra Frank Capra Az élet csodaszép című, 1946-es munkája nyomán csodálkoztak rá először az újításokra fogékony nézők, de a rendezőnek jó ideig nem akadt követője. A kortárs színtéren viszont népszerű lett ez a forma, amit jól mutat, hogy lengyel, német, brit, francia és hollywoodi variánsai egyaránt léteznek (lásd például a Véletlen, A lé meg a Lola, A nő kétszer, a Smoking/No Smoking vagy az Idétlen időkig című opuszokat). A nyolcvanas évek óta tévésorozatok iparosaként ismert, és a mozifilmek világába csak elvétve betévedő Gil Junger rendező is rácsatlakozott a trendre, és egy bimbózó kapcsolat távlatairól értekezett. A Bárcsak a caprai örökség felé húz, felvállaltan érzelmes–ábrándos darab. A Londonban játszódó film egy amerikai lány és egy angol fiú szerelméről mesél, pontosabban arról, hogy sokkélménye után a fiú miként ébred rá eltagadott érzéseire, és mi módon igyekszik artikulálni azokat. A maníros–modoros mondatokkal és szituációkkal teli expozíció langymeleg tucatromatikát ígér, ám szerencsére egy még éppen időben érkező fordulattal a tempó felpörög, és az egyhangúságot suspense-helyzetek váltják. A film legerősebb része következik, idővel azonban újra leül a sztori, és az abszolút mélyponton – egy irritálóan valószerűtlen pillanatban – Jennifer Love Hewitt nagyzenekari kísérettel elénekli saját szerzeményét. Itt kevés választja el a filmet attól, hogy tökéletesen érdektelenné váljon, az utolsó néhány perc azonban újfent tartogat izgalmakat, sőt még a szeretet megváltó erejéről szóló közhelygyűjtemény beiktatása sem okoz különösebb problémát. Az már sokkal zavaróbb, hogy az ismételten Hewitt kisasszony énekesnői ambícióit demonstráló zárlat úgy fest, akár egy ódivatú videó.
Extra: semmi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 823 átlag: 5.41 |
|
|
|
|