|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
MoziA majmok bolygója: LázadásKovács Marcell
Rise of the Planet of Apes – amerikai, 2011. Rendezte: Rupert Wyatt. Írta: Rick Jaffa és Amanda Silver. Kép: Andrew Lesnie. Zene: Patrick Doyle. Szereplők: James Franco (Will), Freida Pinto (Caroline), John Lithgow (Rodman), Brian Cox (John). Gyártó: Chernin Entertainment / 20th Century Fox. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 105 perc. A majmok bolygójának, Franklin J. Schaffner 1968-ban készült klasszikusának varázsát a szatíra kegyetlensége, a szikrázóan kopár képek, a csikorgó csontzene és a majomjelmezbe öltözött színészek bizarr látványa együtt adta. A „milyen érzés lehet Csubi szõrébe bújni?” kérdése a százával masírozó emberszabásúakat látva hatványozott erõvel fészkelte be magát a folyton kombináló kamaszfejekbe. A talány Tim Burton ötlettelen remake-jét nézve is ott motoszkált az emberben. A tökéletesen kidolgozott maszkokat figyelve a nézõ nehezen tudott szabadulni a gondolattól, hogy az igazi megpróbáltatásokat nem is Mark Wahlberg fogságban sínylõdõ ûrhajósának, hanem a majomálarcok alatt izzadó színészeknek kellett elszenvedniük.
A történet legújabb feldolgozása megszabadult ettõl az izgalmas problémától. Nincs több szõrme kezeslábas, nincsenek súlyos orángután maszkok, valamennyi majom – van belõlük szép számmal – digitálisan animált. Az eredeti film kulcskérdése, a majmok hatalomátvételét övezõ titok sem titok többé. Annak idején a kérdést az idõben elõre-hátra ugrálva a negyedik epizódban válaszolták meg a sorozattá bõvült történet írói. Az új változat viszont rögtön a magyarázattal indít, megtartja a majomlázadás motívumát, de mellé szégyenszemre a legközhelyesebb génmanipulációs maszlagot rágja a szánkba, szupergyógyszerrel, nem várt mellékhatásokkal és az összes ehhez szükséges sablonfigurával együtt. Természetesen zöldes árnyalatban, az Avatar után ez egy újabb nyíltan technokrata mozi álságos természetvédõ üzenettel.
John Lithgow kedves alzheimeres bácsija nélkül nehézen viselnénk el a felkelés kirobbanásáig ránk váró egy órát. De a sztorit ne kárhoztassuk, a Lázadás a legújabb digitális technika filmes alkalmazásáról szól, és ebben a tekintetben mindenképpen siker. Az animált szereplõk mozgása a valós környezetben ugyan idõnként még mindig súlytalan és rajzfilmszerû, a mimikában elért valószerûség tényleg varázslatos. A film fõhõse, a kísérleti majomból forradalmárrá lett Cézár a film legemberibb szereplõje. Árnyalt, többdimenziós figura, szemének digitálisan rajzolt villanása hol megindító ragaszkodásról, hol csodálatra méltó intelligenciáról tanúskodik, hol pedig ijesztõ kegyetlenséget sugall. A majmok felkelése éppen csak elkezdõdik Rupert Wyatt filmjében, borítékolható tehát a folytatás. Talán az lenne a legjobb, ha a következõ részben már minden szereplõt számítógép rajzolna.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1027 átlag: 5.55 |
|
|
|
|