KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/január
FILMSZEMLE
• Zsugán István: A magyar film a világban 1979-ben Pécsi Játékfimszemle, 1980
• Dárday István: Töredékes összefüggések nagylátószögű optikával

• Jovánovics Miklós: Alászállás a közelmúlt poklába Bizalom
• Koltai Tamás: Szász Péternél mindig olyan jókat mondanak Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét?
• Lázár Ervin: Sorok az Égigérő fű plakátjának ragasztós oldalára
• András László: Szemtől szemben Tarkovszkijjal Tükör
• N. N.: Andrej Tarkovszkij filmjei
• Rubanova Irina: Miskin herceg a tiltott zónában Tarkovszkij Sztalker című filmjéről
• Császár István: Folytatható utószó Fellini Casanovájáról
• N. N.: Federico Fellini filmjei
FILMZENE
• Kocsis Zoltán: Kell-e a filmzene?

• Takács Ferenc: „Amerika kizöldülése” Hair
• Réz Pál: A sokértelműség csapdái Gondviselés
• Sándor Pál: „Közeli fotográfiát ne csináljanak rólam!” Interjú-részlet egy készülő Karády Katalin filmből
• N. N.: Karády Katalin filmjeiből
• Matos Lajos: agresSZÍV KINó
• Veress István: Az állatok válaszolnak
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Politikai lelkigyakorlat a Genfi-tó partján Nyon
LÁTTUK MÉG
• Dániel Ferenc: A hiénák napja
• Gervai András: Koldus és kirlyfi
• Iván Gábor: Nada csoport
• Csala Károly: Spirál
• Schéry András: Konvoj
• Kapecz Zsuzsa: A dervis lerombolja Párizst
• Sólyom András: Kezedben a kulcs
• Bognár Éva: Férfiak nélkül
• Schéry András: Lidércnyomás
• Argejó Éva: Fierro fiai
• Iván Gábor: Meg kell ölni ezt a szerelmet
TELEVÍZÓ
• Illyés Gyula: A jövő mozija
• Mezei András: Csak ülök és kérdezek Beszélgetés Vitray Tamással
• Faragó Vilmos: Kortársak – adaptálva
• Kristóf Attila: A kabaré alkonya Humor a tévében 1.
• Gervai András: A Kunta Kinte-legendárium Gyökerek
• Honárkay Róbert: Hús, bőr, szeplő Ingmar Bergmanról
• Békés Tamás: A képernyő – tegnap
• Gombár Endre: A Tejút fiai
KÖNYV
• Bádonfai Gábor: Két évtized filmtörténete egy olasz napilap hasábjain
TELEVÍZÓ
• Hegedűs Tibor: Némi eligazítás, semmi több...
POSTA
• N. N.: „Minden számban legalább egy aktfotót” Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Az év játéka Az 1979-ben Magyarországon bemutatott legjobb külföldi filmek

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Gyilkos-dossziék

Csak egy tánc volt

Az angyal

Árva Márton

Lehet-e együtt érezni egy sorozatgyilkossal?

 

Argentínában egyre merészebb, gyakran valós eseteken alapuló bűndrámák vizsgálják a katonai puccsok és vérgőzös diktatúrák által fémjelzett 70-es és 80-as évtizedet. Nemrég egy nagyjátékfilm és egy minisorozat is megemlékezett az emberrabló Puccio-famíliáról. Pablo Trapero A klánja a mozivásznakon, a Luis Ortega által jegyzett Historia de un clan pedig a tévéképernyőkön idézte fel a hétköznapi önkény megrázó történetét. De míg előbbi a rettenetes családi vállalkozás ellentmondásait emelte ki (atyai gondoskodást ütköztetve hidegvérű gyilkosságokkal), utóbbi beérte azzal is, hogy „a klán” bestialitásáról szóló stílusos montázsokkal riogasson.

Ortega és a forgatókönyvbe ismét bedolgozó bűnügyi újságíró, Rodolfo Palacios Az angyalban sem éppen a kiegyensúlyozott tájékoztatásra törekednek. Friss filmjük ugyanakkor az ördögi kompánia rémtetteiben dagonyázó sorozat szöges ellentéte, melyben egy kissé öntörvényű, de alapvetően jóhiszemű húszéves fiú sorsát követik. Ez azért meglepő, mert a hamvasarcú srác portréjának valós modellje az életfogytiglani börtönbüntetését töltő Carlos Eduardo Robledo Puch, aki 1971 márciusa és a következő év februárja között 11 gyilkosságot, egy nemi erőszakot és számos rablást követett el. Bár a sorozatgyilkost a fogságban többször is meginterjúvoló Palacios azt nyilatkozta, hogy a személyes találkozások után pánikrohamoktól szenvedett, a film hangvétele mégis különösen kedélyes: a nyitány önfeledt táncától kezdve egészen a zárlat magányos koreográfiájáig a szabadságot és a szerelmet őszintén kereső, sallangoktól mentes (anti)hősként mutatja be Carlitost. Az angyal tehát jócskán eltávolodik a valóságtól, és a tényeket puszta cselekményvázként használva gondolja újra a felkavaróan intenzív bűnözői életutat.

„Senkinek sem jut eszébe, hogy lehetne szabad is?” – Carlitos karaktere a filmet bevezető monológban szegezi nekünk a kérdést, és a következő szűk két órában el is viszi a végletekig a törvényeket és korlátozásokat semmibe vevő programját. A kispolgári erőfeszítésekről szónokló, porszívóügynök apa és a tévésztárok üres csillogására vágyó tettestárs értékrendjét is elutasítja, és végeláthatatlan kalandként tekint az életre, melyet maradéktalanul élvezni kell. Rokonszenves hitvallásához hűen rendre teret enged spontán ötleteinek, de egyúttal fittyet hány szokásjogra, magántulajdonra és – ha a helyzet úgy kívánja – emberi életekre is. Gátlástalansága tökéletes tolvajjá teszi, de állandó hazudozása és rögtönözései nemcsak szeretteit, hanem bűntársait is az őrületbe kergetik.

Ortega legfrappánsabb megoldása, hogy a főhős kiismerhetetlenségét a film hangnemébe, cselekményvezetésébe és műfajiságába is belecsempészi. A sodró lendületű elbeszélést hirtelen erőszakkitörések, a törődés és az agresszió között ingázó párbeszédek és ugyancsak váratlan gegek tagolják. Miután a főhős kiengesztelte a barátnőjét, jóképű fiú osztálytársa iránt lobban szerelemre. A megsebzett öregúr nyugodt csendben fogadja az életére törő haramiákat. És a szirénahang sem a rendőrök érkezését jelzi. Hasonlóképpen zökken ki a gengszterfilm „felemelkedés és bukás”-sémája, a bűntársak közti tétova románc, vagy a noirra hajazó bűnbe csábulás-motívum is. A musicalbe illő zenés koreográfiákat pedig felszabadító következetlenséggel variálják a cselekményen belüli rádióhallgatások és a korabeli argentin rock and roll slágerek ritmusára vágott akciószekvenciák.

Ez a kiszámíthatatlan hektikusság pedig lehetőséget ad arra, hogy Carlitoshoz hasonlóan következmények nélkül merüljünk el az érzékek pillanatnyi élményeiben: megérezhetünk valamit a félszáz évvel ezelőtti kötött pulcsik, flanelingek és arcszőrzetek simításából vagy tobzódhatunk az olcsó dohányfüst, a kifényesített bőrcipők vagy Carlitos húsos ajkainak látványában is. Az álomszerű, színpompás snitteken a lopott holmik olykor egészen különös kompozíciókba rendeződnek a meztelen ágyékra pakolt ékszerhalomtól a lepukkant munkáslakásba függesztett aranykeretes festményekig.

És hogy mindez nem öncélú provokáció, arról a katonai diktatúra fel-felvillanó háttere gondoskodik. Hiszen az önkényes rendőri vegzálások és a rendszerszintű korrupció idején Carlitos radikális anarchizmusa akár erénynek is tűnhet. Így Az angyal sarkaiból kifordult világában még egy szerelemtől fűtött sorozatgyilkos is lehet a szabadságvágy megtestesítője.

 

Az angyal (El Angel) – argentín, 2018. Rendezte és írta: Luis Ortega. Kép: Julíán Apeztegia. Szereplők: Lorenzo Ferro (Carlitos), Chino Darín (Ramón), Mercedes Morán (Ana María), Daniel Fangeo (Peralta), Peter Lanzani (Prieto). Gyártó: El Deseo / K&S Films. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 118 perc


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 27-28. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14252