KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/január
FILMSZEMLE
• Zsugán István: A magyar film a világban 1979-ben Pécsi Játékfimszemle, 1980
• Dárday István: Töredékes összefüggések nagylátószögű optikával

• Jovánovics Miklós: Alászállás a közelmúlt poklába Bizalom
• Koltai Tamás: Szász Péternél mindig olyan jókat mondanak Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét?
• Lázár Ervin: Sorok az Égigérő fű plakátjának ragasztós oldalára
• András László: Szemtől szemben Tarkovszkijjal Tükör
• N. N.: Andrej Tarkovszkij filmjei
• Rubanova Irina: Miskin herceg a tiltott zónában Tarkovszkij Sztalker című filmjéről
• Császár István: Folytatható utószó Fellini Casanovájáról
• N. N.: Federico Fellini filmjei
FILMZENE
• Kocsis Zoltán: Kell-e a filmzene?

• Takács Ferenc: „Amerika kizöldülése” Hair
• Réz Pál: A sokértelműség csapdái Gondviselés
• Sándor Pál: „Közeli fotográfiát ne csináljanak rólam!” Interjú-részlet egy készülő Karády Katalin filmből
• N. N.: Karády Katalin filmjeiből
• Matos Lajos: agresSZÍV KINó
• Veress István: Az állatok válaszolnak
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Politikai lelkigyakorlat a Genfi-tó partján Nyon
LÁTTUK MÉG
• Dániel Ferenc: A hiénák napja
• Gervai András: Koldus és kirlyfi
• Iván Gábor: Nada csoport
• Csala Károly: Spirál
• Schéry András: Konvoj
• Kapecz Zsuzsa: A dervis lerombolja Párizst
• Sólyom András: Kezedben a kulcs
• Bognár Éva: Férfiak nélkül
• Schéry András: Lidércnyomás
• Argejó Éva: Fierro fiai
• Iván Gábor: Meg kell ölni ezt a szerelmet
TELEVÍZÓ
• Illyés Gyula: A jövő mozija
• Mezei András: Csak ülök és kérdezek Beszélgetés Vitray Tamással
• Faragó Vilmos: Kortársak – adaptálva
• Kristóf Attila: A kabaré alkonya Humor a tévében 1.
• Gervai András: A Kunta Kinte-legendárium Gyökerek
• Honárkay Róbert: Hús, bőr, szeplő Ingmar Bergmanról
• Békés Tamás: A képernyő – tegnap
• Gombár Endre: A Tejút fiai
KÖNYV
• Bádonfai Gábor: Két évtized filmtörténete egy olasz napilap hasábjain
TELEVÍZÓ
• Hegedűs Tibor: Némi eligazítás, semmi több...
POSTA
• N. N.: „Minden számban legalább egy aktfotót” Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Az év játéka Az 1979-ben Magyarországon bemutatott legjobb külföldi filmek

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Rendíthetetlen

Testben mondom el

Simor Eszter

Angelina Jolie második rendezésében is háborúval szembesít.

Angelina Jolie hollywoodi színésznő, emberjogi aktivista és újabban filmrendező, 2012-ben debütált a kamera másik oldalán. A jugoszláv válságot bemutató A vér és méz földjén-t valószínűleg az ENSZ menekültügyi főbiztosának különmegbízottjaként végzett humanitárius munka inspirálta. A debütfilm az Othello-Desdemona példázattal próbálta érthetővé tenni a bosnyákok és szerbek között zajló keresztény-muszlim konfliktust. Bár a boszniai háborút szerelmi melodrámává egyszerűsítette le, az mindenképpen Jolie érdeme, hogy a nehezen befogadható témát eljuttatta az amerikai közönséghez. Már az első filmjénél egyértelmű volt, hogy Jolie humanitárius meggyőződésből rendez filmet. Most ismét a háború kegyetlenségéről és az ember túlélőképességéről van mondanivalója. Az emberi lélek összeomlását Louis Zamperini „igaz történet”-ében is a test fizikai megpróbáltatásain keresztül ábrázolta.

A Rendíthetetlen elején egy izgalmas és lendületesen megrendezett légi ütközet nyitójelenete után flashbackkel visszarepülünk Louis gyerekkorába. Bátyja tanácsára – „egy életen át tartó dicsőség megér egy perc fájdalmat” – haszontalan naplopóból kőkeményen edző sportolóvá válik, olyannyira, hogy az 1936-os berlini olimpián is indulhatott. Innentől lesz ez az életbölcsesség a film tételmondata és Louis minden megpróbáltatáskor ebből merít erőt a túléléshez. A történet eseményei e mottó egyfajta illusztrációjává válnak.

A kezdeti sportfilmes szakaszban Zamperini folyamatosan edz és feszegeti a saját határait. Félmeztelen teste folyton csillog az izzadságtól. Ahogy a teste épül, úgy halad előre a sikerben és az önmegbecsülésében. Az olimpiai jelenetek grandiózussága hátborzongatóan emlékeztet a Leni Riefenstahl filmekre. A lassított felvételek és a Louis-t éljenző tömeget megjelenítő köröző kameramozgás pedig olyannyira hősies képet vetítenek, hogy a nézőnek olyan érzése támad mintha Zamperini meg is nyerte volna az olimpiát.

A második részben Zamperini egy légi baleset következtében két társával a tengeren reked ivóvíz és élelem nélkül. Jolie az idő múlását a testük folyamatos elváltozásával érzékelteti: egyre soványabbak, a bőrük vörösre cserződik a tűző naptól, a szájuk felrepedt a kiszáradástól. A dialóg hiánya még jobban kiemeli ezeket az erős képeket.

A fogolytáborban (Jolie első filmjére rímelve) a háború fizikai megpróbáltatásai állnak a középpontban: az éhezés, a mentális és fizikai terror, a megaláztatás, az emberi tűrőképesség legvégső határáig feszített kényszermunka. Jolie itt az emberi kegyetlenséget ábrázolja a test fizikai sérülésein keresztül. Míg A vér és méz földjén a női szenvedésre koncentrált és azt mutatta be, hogy a háborúban egyes katonák számára az egyenruha felhatalmazást jelent a nők megerőszakolására, a Rendíthetetlen teljes mértékben a férfiak háborúja. A főszereplőt alakító Jack O’Connell (csak úgy mint az előzőben a női főhős Zana Marjanović) az emberi kegyetlenségnek kiszolgáltatott passzív tárgyként van jelen. A film harmadik részében a főhős teste nem saját akaratának vagy a természeti erőknek, hanem az ember általi erőszaknak válik áldozatává. Az egyik legerősebb jelenet, amikor a japán hadifogolytáborban Louis-t és társát a megalázás egy újabb eszközeként meztelenre vetkőztetik és a két véznára éheztetett testet letérdeltetik a sárba. A rendező a testi szenvedés ábrázolásában egy extrém Krisztusi párhuzamig megy el: egy szadista japán tiszt parancsára feje fölé kell emelnie egy nehéz fém gerendát.

Érthetetlen módon, amikor a karakterek vértől és koromtól koszosak, akkor is makulátlannak hatnak. Talán rendezői szándék, hogy a táj közömbös szépsége éles kontrasztban áll az emberi borzalmak szörnyűségével. Minden túl szép, túl steril, túl megrendezett. Annak ellenére, hogy színészből lett rendező jól ért a színészvezetéshez, O’Connell pedig (a szintén háborús tematikájú ’71-hez hasonlóan) lenyűgöző alakítást nyújt, mégsem hatolunk be a főhős belső világába. 137 perc lepergése után Jolie – mintha túlszaladt volna a játékidővel – feliratokban foglalja össze Zamperini életének végét, sőt a film „tanulságát”, miszerint végül megtanult megbocsátani az ellenségeinek.

A főhős megpróbáltatásainak hiteles ábrázolása ellenére nem születik valódi karakterdráma. A testi gyötrelmek láttán összerándul a gyomrunk, de mégsem jön létre a katarzis. Nem tudjuk meg, mit érzett, milyen ember volt Louis Zamperini, az azonosulás egyetlen eszköze a testi szenvedés.

 

RENDÍTHETELEN (Unbroken) – amerikai, 2014. Rendezte: Angelina Jolie. Írta: Laura Hillenbrand dokumentumregényéből Ethan és Joel Cohen. Kép: Roger Deakins. Zene: Alexandre Desplat. Szereplők: Jack O’Connell (Louis Zamperini), Domhnall Gleeson (Phil), Garrett Hedlund (Fitzgerald), Takamasha Ishigara (Watanabe). Gyártó: 3 Arts /Jolie Pas/ Legendary Pictures. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 137 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/02 49-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12173