|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
KrónikaJames Graham Ballard (1930–2009)Varró Attila
Az angol science-fiction irodalom maroknyi klasszikusa közül egyetlen íróval sem bánt olyan mostohán a filmvilág, mint J. G. Ballard-dal: szűk kéttucatnyi regénye közül mindössze kettőből készült filmváltozat (nem számítva az Atrocitások kiállítása című formabontó novella-kollázs ezredfordulós barkács-feldolgozását), ám ezek egyike sem az életmű meghatározó műfajából került ki. A Spielberg-féle A Nap birodalma lágerfilmje és a Karambol techno-pornójának szellemhű Cronenberg-adaptációja alapján pontosan feltérképezhetőek a brit írózseni személyes életét, alkotói világát meghatározó alapélmények (az izolált emberközösségekben eluralkodó [ön]pusztítás, a társadalom és technológia mind szorosabb szimbiózisából kifejlődő modern személyiség, a külső és belső tájképek kettős expozíciójából születő szürreális határvilágok) – ám csupán közvetett képet nyújtanak a hamisítatlan ballard-i disztópiákról. Ballard életműve első felében jobbára a klasszikus science-fiction talaján maradva építette fel különös ökológiai jövőképeit, amelyekben egyetlen környezeti tényező hatványozásából teremt melankolikus szépségű rémálmokat szárazságtól (Az aszály) a vízözönig (Vízbe fúlt világ), hurrikánoktól (Szél a Semmiből) a globális klímaváltozásig (Helló, Amerika!). A pályakép a Karambol 1973-as vízválasztójától fordul egyre inkább a társadalmi drámák felé, amelyekben a szerző fokozatosan felcseréli egzotikus természeti környezeteit a modern nagyváros neonfényes, betonborítású őserdeire, amelyekben homogenizált embercsoportok zárt életterei fordulnak negatív utópiákba, legyen szó újgazdag lakónegyedekről (Toronyház, Super-Cannes, Kokain-éjszakák), vagy lepusztult autópálya-csomópontokról (Betonsziget).
Ballard jobbára viszonzatlan szerelme a Film iránt rendre megnyilvánult a gazdag pálya során – korai filmkritikusi tevékenységétől (A Csillagok háborúját Hobbitok az Űrben című írásában az „első képzelethiányos sci-finek” nevezte) a műveibe előszeretettel beillesztett filmes referenciákig (különös tekintettel az olyan mozisztárok halálára, mint Monroe, Mansfield vagy James Dean). Kisszámú filmadaptációja ellenére közvetett módon számos rendezői életművön felismerhető kéznyoma, többek közt Cronenberg első biohorrorjaiban, Stephen Frears London-filmjeiben vagy Vincenzo Natali hideg, minimalista fantasztikumában. Halálával a Wells és Huxley nevével fémjelzett látomásos sci-fi irodalom utolsó prófétája tűnt el a képből, aki szép új világait rendre Dr. Moreau szigetének technológiai poklába helyezte.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1223 átlag: 5.56 |
|
|
|
|