|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
MoziRambo 4.Varró Attila
Rambo – amerikai, 2008. Rendezte: Sylvester Stallone. Írta: Art Monterastelli és Sylvester Stallone. Kép: Glen MacPherson. Zene: Brian Tyler. Szereplők: Sylvester Stallone (John Rambo), Julie Benz (Sarah), Graham McTavish (Lewis), Jake La Botz (Reese), Paul Schulze (Michael Burnett). Gyártó: The Weinstein Company / Lionsgate. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 93 perc.
Ha létezik az akciófilm szűkszavú világában hamisítatlan, jóformán vallomásos szerzői alkotó, az kétségtelenül Sylvester Stallone, aki kérészéletű alkalmi alakításai (Kobrától Dredd bíróig) mellett két sikerszériában is elvitte vérverejtékes műfaját a lehető legközelebb Ingmar Bergmanig. Rocky Balboa és John Rambo a 80-as évek legnyilvánvalóbban önreflektív akcióhősei, kemény előadóművészek mindketten, akik az önként vállalt magányból pár évente előlépnek a rivaldafénybe, hogy újabb magánszámmal bizonyítsák tehetségüket, állóképességüket és nem utolsó sorban szikár életfilozófiájukat. Érthető tehát, ha közös megformálójuk majdnem két évtizednyi alkotói válság és kudarcsorozat után felelevenítésükkel búcsúzik el a pályájától: a Rocky-Rambo páros friss visszatérése a vásznakra épp úgy hattyúdalt jelez, mint Johan és Marianne találkozása 30 évvel a Jelenetek egy házasságból után.
Stallone idei Sarabandja nem csupán késői folytatásnak tekinthető, de gyakorlatilag remake-je a Rambo-széria legnépszerűbb darabját jelentő második résznek: a délkelet-ázsiai helyszín (Vietnam helyett ezúttal a polgárháborús Burma párás őserdői) és a rabszabadítási feladat (hadifoglyok helyett katonai táborba zárt amerikai misszionáriusokkal) kísértetiesen egyező, ismét felbukkan egy csírájában elfojtott szerelmi szál, a cselekményvonal újra az Apokalipszis most folyami útját követi a sötétség mélyére, sőt olyan örökzöld motívumok is előkerülnek a fiók aljáról, mint az íjas mészárlás vagy a legendás elszaladás a megabomba elől. Rambo figurája csupán izomzatában lett természetellenes, 60 esztendős korára is megőrizte izolációs „Fuck the world” hippi-hitvallását (szimbolikus beköszönő jelenetében tányéraknák helyett mérges kígyókat gyűjt, nyelőcsövek helyett pisztrángokat nyilaz), Vietnamban tett ígérete szerint napról napra él és – kontrasztba állítva a mellé rendelt nemzetközi zsoldoskommandóval – pontosan tisztában van arctalanságával és feláldozhatóságával. Ez utóbbi jelenti a film manapság ritka erényét is, ami nem próbál sem nagyképű összegzés (Feltámad a Halál), sem aktualizált újraértelmezés (Die Hard 4) lenni, egyszerűen és rendíthetetlenül azt teszi, amihez évtizedek óta ért, nyíltan felvállalva, hogy annak sem értéke, sem jelentősége saját szűkös határain kívül. Az áldozatok száma nőtt, a CGI-testek jobban robbannak, de a puritán szigorú John Rambo minden más tekintetben megőrizte egymondatos ars poeticáját: „Live for nothing, die for something”, azaz a tömegfilm nyelvére lefordítva, két akció között akcióhős és akciósztár egyaránt jelentéktelen, értelmetlen kacat.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1228 átlag: 5.56 |
|
|
|
|