|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA barlang – The DescentWostry Ferenc
Az év legjobb horrorfilmjéről ezerötszáz karakternyi terjedelemben értekezni a teve a tű fokán való áthaladásához hasonló, meglehetős nehézségekkel tarkított feladat. Tiszta szerencse, hogy A barlang egyben egyszerű film is, történetét nem bonyolítja mindenféle felesleges mellékszál, tolakodó firlefranc: amit Neil Marshall elénk tár, az egyértelmű, brutális és félelmetes.
Hat gyönyörű, fiatal nő (eddig totális slasher-klisé a dolog), kifogyván az extrém sport-alternatívákból, az Appalache-hegység egyik zordon barlangrendszerét indul birtokába venni. Kegyetlen a kő: ahogy a végtelen sötétségben egyre mélyebbre jutnak, úgy szaporodnak a bajaik. A visszautat sziklaomlás zárja el, felszerelésük rohamos ütemben amortizálódik, pont mint nyugalmuk. Ráadásul úgy tűnik, mintha nem lennének egyedül odalenn...
Ugye mondtam, hogy szimpla a sztori? A barlang esetében nem a mi, hanem a hogyan számít, és ahogy Marshall ezt a történetet elénk tárja, arról a legnagyobb horroristák is példát vehetnek. Felidézni sem tudom, mikor sikerült egy rendezőnek így megrémítenie, a különböző suspense-stratégiákat ennyire jól alkalmaznia. A két alapvető mélyfélelmre, a haláltól és az izolációtól való iszonyodásunkra játszik rá pofátlan ügyességgel – Michele Soavi Dellamorte Dellamore-ja óta A barlang a legjobb európai horrorfilm.
Marshall ráadásul a kezét sem rest bemocskolni: aki utalásokkal operáló elegáns-viktoriánus rémisztgetésre számít és vágyik, az messze kerülje el ezt a filmet. Az utolsó fél órában szakad a hús, és ömlik az epe, amely az idegtépő, csúcsra járatott egyórás expozíció után szinte katarzisként hat. Ilyet is ritkán él meg az ember, mostanában, moziban.
Szóval, nem tudom eléggé dicsérni.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1322 átlag: 5.5 |
|
|
|
|