KERESÉS

ARCHÍVUM/TARTALOM

LAPOZÓ

Év

1979/december

• Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
• N. N.: Radványi Géza filmográfiája
• Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
• Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
• Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
• Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap

• Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
• Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
• Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
• Pünkösti Árpád: Márványaink
• Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
• Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
• Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
• András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
• Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim

• László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A skarlát betű
• Bikácsy Gergely: Élő erők
• Báron György: Hollónegyed
• Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
• Urbán Mária: A kérdés
• Kulcsár Mária: Magánvélemény
• Gyárfás Péter: A vad hattyúk
• Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
• Sólyom András: A forró nyár árnyai
• Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
• Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
• Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
• Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
• Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
• Ökrös László: Októberi esték
• Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
• Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
• Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
• Császár István: A kritika ártalmasságáról
• Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
• N. N.: Posta

bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez

Láttuk még

A balszerencse áradása

Csillag Márton

Egyes vélekedések szerint a kilencvenes években felnőtté vált korosztály azért olyan puhány, mert a gyermekkorukban beléjük oltott kelet-német és csehszlovák ifjúsági filmek – a haladó szellemű nevelőszándék és a közvetített társadalomkép ellenére – nem az életre készítették fel őket. Ha ez a feltevés igaz, akkor a következő évtizedekben csupa talpraesett, agyafúrt honpolgár veszi kezébe a privát- és közélet irányítását: egyesek sárkányfoggal töltik majd ki számlatömbjüket, a háziasszonyok perelik a gyártót, ha nem repül a seprű, a Lemony Snicket történetein felcseperedő gyerekek pedig senkiben sem bíznak majd – így lesznek csak igazán boldogok! Az évente adagolt Potter-pirulák után új gyógyszer került ugyanis piacra, egy nagyobb dózisban fogyasztható, garantáltan amerikai mesetermék, melynek első filmes feldolgozása a Myers-féle Macska-film modorában neveli fokozott óvatosságra gyermekeinket. A San Franciscó-i illetőségű Daniel Handler már húsznál is több mesét publikált írói alteregója, Lemony Snicket neve alatt, és az első kilencből 50 millió példány kelt el. A misztikus retróban otthonosan mozgó Brad Silberling rendező (Angyalok városa, Holdfényév) és a fantázia-gyilkos CGI egyik legjobb barátjának mondható Emmanuel Lubezki operatőr (A Macska – Le a kalappal!) most az első három epizódból kovácsolt nagyjátékfilmet az interripacs Jim Carrey főszereplésével. Ő alakítja a fondorlatos Olaf grófot, aki a rejtélyes körülmények között megárvult Baudelaire-gyerekek pénzét akarja megkaparintani – természetesen mindenáron. Ha Tim Burton egyszer megnézi ezt a pszeudo-gótikus bilihorrort, biztosan elintézi, hogy legalább utólag felégessék a díszleteket, addig is csapjunk fel egy Benedek Elek-kötetet és kapcsoljuk ki a tévét.