KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/december
• Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
• N. N.: Radványi Géza filmográfiája
• Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
• Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
• Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
• Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap

• Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
• Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
• Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
• Pünkösti Árpád: Márványaink
• Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
• Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
• Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
• András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
• Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim

• László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A skarlát betű
• Bikácsy Gergely: Élő erők
• Báron György: Hollónegyed
• Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
• Urbán Mária: A kérdés
• Kulcsár Mária: Magánvélemény
• Gyárfás Péter: A vad hattyúk
• Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
• Sólyom András: A forró nyár árnyai
• Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
• Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
• Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
• Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
• Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
• Ökrös László: Októberi esték
• Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
• Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
• Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
• Császár István: A kritika ártalmasságáról
• Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Dráma a tengerparton

Bende Monika

 

Akár jó filmet is csinálhatott volna Yves Bois-set, hiszen a rasszizmus történetének sajátosan francia vonatkozásai is vannak. Az algériai háború embertelenítő hatása, a vendégmunkások gyökértelensége, megalázó helyzete szükségszerűen az arabokkal szembeni gyűlölködésben példázódik elsősorban.

A cselekmény egy Côte ď Azur-i nyilvános kempingben játszódik az üdülési szezon idején – amikor ebben a nagy tömegben mindenki sokkal inkább önmaga, és sokkal inkább olyan, mint mindenki más. Főszereplői becsületes honpolgárok, tisztes családfők, baráti házaspárok. Lajoie úr, a párizsi bisztrótulajdonos, a feddhetetlen családapa megkívánja barátai, Colinék lányát, erőszakoskodik vele. Egy rossz mozdulat: eltöri a lány gerincét. A derék Lajoie úr az arab vendégmunkások barakkjához viszi a holttestet, s bár alig hihető, hogy az algériaiak a gyilkosok, a joviális, kedélyes tréfacsináló franciák kezükbe veszik az igazságszolgáltatást – a jámbor kempingezők lincselő hordává, gyilkosokká lesznek. A főbb alakok, a rosszindulatú, morózus Lajoie úr, az aberráltság érzetét keltő bírósági végrehajtó, a hajdan Algériában harcolt primitív, gátlástalan ex-ejtőernyős kezdettől potenciális gyilkosként állnak előttünk. Életmódjuk, viselkedésük túlzásokkal teli, karikatúraszerű ábrázolásuk a gyengébb olasz vígjátékok stílusára emlékeztet. Nehezen állja helyét Boisset mondandója, hogy ezek átlagos franciák, akik olyanok, mint mindenki, s akik maradi előítéleteik következtében lesznek a gyűlölet rabjai.

Lajoie úr, Jean Carmet, de Funès csendőrfilmjeinek szereplője nem tragédiái, legfeljebb tragikomédiái hős; a film elképzelt keménységét, eredeti stílusát az arab szereplők és életük helyszíne képviselik.

Nem Boisset filmje, hanem az ő figurájuk vált ki kétségbeesett dühöt, tehetetlen tiltakozást.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/09 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8153