|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégNyugtalanságKapecz Zsuzsa
Vannak bizonyos tabutémák, amelyeket többnyire nem boncolgatunk szívesen. Látszatra ezek közül választott egyet Lothar Warneke, amikor főszereplőjét a középkorú pszichológusnőt alapos gyanúval rákvizsgálatra küldi. Az ezt megelőző napot és éjszakát együtt töltjük Ingével, és egyre inkább olyan érzésünk támad, hogy itt nemcsak egyetlen taburól van szó. Lassanként kiderül, hogy környezetében egyetlen ember sincs, akinek nemhogy sikeres, de elfogadható lenne az élete, akié viszont rendezett, azé olyan olajozott, hogy az már gyanús. Inge növekvő nyugtalansága jó-néhány nézőre átragadhat, főleg azokra, akik felismerik a filmbeli és az általuk megélt szituációk hasonlóságát. Ennek ellenére mégsem igazán megrázó ez a film, amelynek bevallatlanul is előképe Agnès Varda Cleo öttől hétig című alkotása. Részben azért, mert a megközelítési mód nem egységes s az új hullámot idéző jelenetek közé egykét bántóan naturalista elem került; részben azért, mert éppen az a megnevezhetetlen varázslat maradt ki a megvalósításból, ami az igazán jó művészi alkotások titka, és ami egészen közelivé tenné Inge környezetét, és így a valódi és mély nyugtalanságot felébresztené bennünk. A nyugtalanságnak azonban sok fokozata van, és az érzékeny néző – Christine Schorn visszafogott, helyenként megdöbbentően fanyar, szuggesztív játékának segítségével – elég támpontot kap ettől a filmtől ahhoz, hogy töprengeni kezdjen, és ez nem kevés.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1177 átlag: 5.47 |
|
|
|
|