|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégKelly hőseiLalík Sándor
Filmnézői tapasztalataink alapján könnyedén felelhetünk a kérdésre: mi kell egy sikeres bankrabláshoz? Mindenekelőtt egy kellőképp hűvös intelligenciájú főhős, akinek agyában a legfantasztikusabb, leglehetetlenebbnek látszó ötlet is megfogamzik. Kellenek segítőtársak, akik precíz összjátékkal hajtják végre a részletesen kidolgozott haditervet. És bizonyára kell egy adag szerencse is, ami ha nincs, meg kell teremteni.
Mindez együtt van Brian G. Hutton több mint tíz évvel ezelőtt készített filmjében, ám mozidarabjának különös pikantériát az ad, hogy az ő brigádja második világháborús amerikai katonákból áll, akik a franciaországi német frontvonalak mögé hatolva akarnak kirámolni egy aranyrudakkal teli bankot. Ezek a katonák – mint az számos filmből és regényből ismert – otthoni beidegződéseikkel, lezserségükkel, hányavetiségükkel jöttek az európai hadszíntérre. Az értelmetlen hősiesség és a passzív pihenőidő közt találnak módot arra, hogy hasznosítsák fölös energiáikat, érvényesítsék racionális prakticizmusukat. A film elején még joggal hihetjük, hogy az amerikaiaktól megszokott tárgyi hitelességű, realista világba csöppentünk; ez a későbbiek során azonban mindinkább elhalványul: a „bankrablás”-hadművelet mechanizmusa mögött a háborús háttér szükséges díszletté-kellékké egyszerűsödik, az időnként feltűnő németek bábukként statisztálnak. A magánkülönítmény vezérkarából Faramuci (Donald Sutherland) anakronisztikus, normákon kívül- és felülálló hippi-figurája a leghatásosabb. Mellette „feltűnően” szürke marad az akció irányítója, a westernhősként ismert Clint Eastwood. Ami ott megjelenésben, gesztusban elegendő, adva van, az itt meglehetősen kevés. A harmadik sztár Telly Savalas „hozza” a harapós, de melegszívű őrmester közismert formuláját.
A film humorforrása az ötlet kibontása: az össze nem illők összeillesztése. A látványos gegek és szópetárdák még könnyen célt érnek, a „stílustalan” öldöklések azonban már kevésbé találják helyüket ebben – a különben jóízű szórakozást nyújtó – kommerszben. A film nem lesz szatíra, megmarad a jópofáskodás keretei között annak, ami vállaltan lenni akar: (háborús hátterű) vígjátéknak. Úgy teszi céltáblájává a nemzeti karaktert, hogy közben erényeit is magasztalja, úgy cinikus, hogy közben el is érzékenyedik. A hazafiúi lelkesedést dollárárfolyamon jegyező hőseit talán el is fogadhatnánk, ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy kik ellen és minek az érdekében folyt az a bizonyos háború.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1179 átlag: 5.44 |
|
|
|
|