|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégElpidio ValdesSzemadám György
A játékfilm-hosszúságú rajzfilm a legképtelenebb műfajok egyike, s csak valami egészen sajátos megformálás képes arra, hogy elfogadtassa. Meglepő most látni egy olyan – e műfajhoz tartozó – alkotást, melyet a rajzfilmcsinálás nagyüzemének profi fogásaitól fényévnyi távolság választ el. Ettől lehetne érdekes, de sajnos ez a rajzfilm azzal lepi meg az embert, hogy naiv és dilettáns. Alkotói például nyilvánvalóan nem voltak tisztában azzal, hogy a film témáját adó – s a kalandfilmekre jellemző egysíkúsággal tálalt – történelmi események milyen furcsa megvilágításba kerülnek, ha azokat embléma-bábukkal és karikatúrákkal játszatják el. Amikor a vászon felét betölti egy okkersárgás kör, melynek a közepében egy másik kör van, alatta két csíkkal, felette pedig két pislogó fekete ponttal, s el kell hinnünk, hogy ez a főhős arca – azé a kubai Supermané, akiért egyébként izgulnunk kellene –, vége a rajzfilm-illúziónak. Az egykaptafára készült figurák közti eligazodásban a legjobb támpont az, hogy a „jók” feje kerek, míg a „rosszaké” hosszúkás. Sem a nagy, homogén felületek, sem az állóképek, sem a háttereken túltengő kékeslila szín nem teszik a filmet izgalmasabbá. A figurák mozgatása mechanikus, darabos, s ennek a felgyorsított tempójú propaganda-kalandfilmnek az egymást követő eseményei inkább fárasztóak, mintsem izgalmasak, annál is inkább, mert minden egyes fordulatát jóelőre sejthetjük.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1049 átlag: 5.55 |
|
|
|
|