|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégMásnap reggelTamás Amaryllis
Az öregedő, alkoholista színésznő személyisége, élete Tennessee Williams Az ifjúság édes madara című darabjában az ötvenes évek végén megrendítő emberi drámává formálódott, az őszinteség erejével nyűgözött le. Alexandra del Lago a kor reprezentánsaként mutatta fel az emberi lélek vibráló, lüktető sokszínűségét.
Lumet 1986-os, flancosan csillogó, műmondanivalóval felcicomázott, hasonló tematikájú filmje megítélhetetlen értékű rutinmunka – tökéletes színészekkel (Jane Fonda, Jeff Bridges, Raul Julia), tökéletes operatőrrel (Andrzej Bartkowiak), tökéletes sztorival. Jane Fonda alakításából azonban éppúgy, mint a laboratóriumlevegőt árasztó filmből, hiányzik az ízlés és kontroll, amit a néhány évvel ezelőtt nálunk járt Lumet oly fontosnak tartott. Hogy a Lee Strassberg nevelte színészek önelégedettséget fitogtató, mechanikussá merevült, álpszichologizáló játékát ismét megtelítse titkokkal. Sznob áldrámát, világfájdalmat és reménytelenséget sugalló rutinmunkát, színészi „fogásokat” látunk, pedig a „játszó társadalom” képviselőinek föladata, még mindig, megmutatni: „a század testének tulajdon alakját és lenyomatát”. A rendező mutatványos színházában a barokkos játszási mód „az avatatlant megnevetteti, a hozzáértőt csak bosszantja…” A színjáték legunalmasabb formája üres látványossággá süllyeszti egy színésznő dúsan kiteregetett, haszontalan kincseit, a míves varázslat és emberi fény odalett, a kötelességszerűen űzött mesterség feláldozódott a mechanizálódás oltárán, a szakmai tudás üresen járó gépezetté vált annak szeretete nélkül. Hogy mondja Arthur Miller? „A dráma célja magasabb tudatosság létrehozatala, nem pedig valami roham a közönség idegei és érzelmei ellen.”
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1109 átlag: 5.44 |
|
|
|
|