|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA kis vonatrablásHavas Fanny
Az Osztrák-Magyar Monarchia délkeleti végein, a dalmát hegyek között még a bicikli is csodaszámba ment, nemhogy a vonat vagy a pokolgép. Ha a filmen nem jelennének meg szép sorjában a XX. század jellegzetes relikviái (az automobil, a mozi, a prefasiszta-anarchista terrorista, a bolsevikok elől menekülő orosz arisztokrata stb.) akár azt is gondolhatnánk – némi túlzással persze –, hogy igazi múltszázadi históriával van dolgunk, olyannyira avitt, hogy ne mondjam, elmaradott az a szellemi és tárgyi közeg, amelyben a cselekmény játszódik. De hát a Balkánon vagyunk, s erről – hála a rendező körültekintő gondoskodásának – egy pillanatra sem feledkezünk meg vetítés közben. Csodák csodája (vagy mégsem ?), Balkán ide vagy oda, már az első percektől roppant ismerősnek tetszik ez a békebelien kedélyes, olajozottan nem működő, szalonzenére andalgó, olykor pálinkagőzösen virtuskodó társadalom, amelyben még az útonállók sem úgy funkcionálnak, ahogy az jóravaló, tisztességes útonállókhoz illenék, hogy a csendőrökről már ne is beszéljünk. Ahogy esik, úgy puffan – még a golyó is. Ha nem talál, hát nem talál. Itt minden mindegy. Az igazán váratlan fordulat akkor következik be, amikor egyik pillanatról a másikra összeomlik a Monarchia és kikiáltják a királyságot, minek következtében a pandúrok és rablók között gáláns hely- és szerepcserére kerül sor. Az új felállás persze a lényegen mit sem változtat a köztük fennálló korrupt egyezség érvényben marad. A film az ismert és kedvelt amerikai, illetve olasz westernek középkelet-dél-európai, keserűen ironikusra hangszerelt parafrázisa. Mentes mindenfajta nosztalgiától és romantikától, viszont bővelkedik fanyar humorban. Hogy mégsem ragad magával, az elsősorban a lagymatag balkáni tempón múlik.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2933 átlag: 5.41 |
|
|
|
|