|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégKicsorbult tőrGáti Péter
Bizony Amerikában sem fenékig tejfel a felső tízezer élete. Nagyjából ez derül ki Richard Marquand bűnügyi filmjéből, melyben a semmiből magát a társadalmi ranglétra csúcsaira felküzdő, ambiciózus fiatalember további sorsa is csak egy hajszálon függ. Feleségét bestiális kegyetlenséggel lemészárolják és a gyanú természetesen a számolatlan milliók egyedüli várományosára, az újságíró-lapkiadó férjre terelődik.
A gyilkosságot bemutató hátborzongató expozíció után a filmbeli események rutinfordulatot vesznek. A történet az amerikai filmekben a Tizenkét dühös ember és az Aki szelet vet sikere nyomán előszeretettel alkalmazott “bírósági tárgyalás filmen” -formában folytatódik, hogy az elengedhetetlen váratlan befejezés pillanataiban ismét visszatérjen a feszültségteremtés kezdeti módszereihez. A lassan csordogáló, a szokvány hatáselemeket körültekintéssel kiaknázó filmbeli bírósági procedúra kitűnő alkalmat – és bőségesen időt is – kínál a rendezőnek arra, hogy a száraz bizonyítási eljárást, az agyafúrt vád és a nem kevésbé ravasz védelem tárgyalótermi szócsatáját cselekményesebb epizódokkal oldja. Például a csinos ügyvédnő és védence között szövődő szerelmi románc hivatott nézőközeibe hozni a főszereplőket, kárpótolni a felszínes jellemábrázolásért és egyúttal elfedni a krimi műfajában megbocsáthatatlan hibának számító logikai következetlenségeket. Marquand bár ősi recept szerint a gyilkos leleplezése során néhányszor megcsavarja a történetet, mégsem elégszik meg ennyivel. Legnagyobb meglepetésünkre az ügyvédnő figuráján keresztül csipetnyi társadalombírálattal is színesíteni igyekszik a bűnügy kínálta szürke izgalmakat. A hatalomnak a lelkiismerete szavára hallgató egykori kiszolgálója ugyanis meggyónja államügyész-helyettesként elkövetett hajdani, tragédiát okozó mulasztását. Ez a gyenge dramaturgiai lábakon álló motívum azonban végképp nem illik bele a történetbe, melynek fő erénye, hogy a krimiszabályok szerint ér véget: a valódi tettes előkerül.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1090 átlag: 5.33 |
|
|
|
|