|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA filmmúzeumok bemutatóiDrogosztagVidovszky György
Jelentem, elkészült a drogfilmek matinéverziója! Három fiatal – Benetton-plakátra emlékeztető demokratikus sokszínűségben – börtönbüntetésük letöltése helyett jó szolgálatot tehet a rendőrségnek. Olyan diszkókban kell elvegyülniük, ahol kábítószer-kereskedelem folyik, ugyanis ki kell deríteni, hogy hová lett a rendőrségről eltűnt ládányi drog. Főhőseink mintha egész életükben erre a feladatra vártak volna, apró álellenállás után belevetik magukat a Los Angeles-i éjszakába. Kitűnően játsszák a szerepüket, kisebb tévedéseik, zöldfülű izgágaságuk még a profiknál sem ritka. „Meglepő” fordulattal kiderül, hogy már megint a korrupt, amerikai rendőrség áll a bűn hátterében. Ifjú titánjaink csapdába kerülnek: a rablópandúr játék szerepei végérvényesen felcserélődnek. De sebaj, kisebb lelki tusa és néhány kijózanító esemény után ismét összeáll a csapat, és a film utolsó negyed órájában lefülelik a kokós kopókat. Jó látni, hogy vannak még filmkészítők, akik nem untak bele a hollywoodi moralizálás ódon sémáiba. Így legalább a felnövekvő generációk sem maradnak hamisan leegyszerűsített, rossz filmek nélkül. A Drogosztag ráadásul divatmozinak készült: figurái külsőleg napjaink „cool” lovagjai (rapes járás, kinőtt ruhák); a képek videoklipekből ellesett rángatásokkal, életlenségekkel készültek; zenéje DJ-keverék. A rendező láthatóan sokkal többet foglalkozott ezekkel a külsőségekkel, mint a dramaturgiával, a színészvezetéssel vagy a témával. Még a szappanoperákban is rafináltabban derülnek ki a hazugságok, nem kínálnak minden információt tálcán a főhősöknek, mint ahogy ebben a filmben teszik. Kideríthetetlen, hogy a rendező mit akar sugallni a film végén rendőr-angyalokká nemesült jómadarakkal, ha csak nem azt, hogy egy kis börtön hatásosabb a száraz pályaválasztási tanácsadóknál. Nekik megtetszett, hát döntöttek, most már rajtunk a sor!
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1159 átlag: 5.47 |
|
|
|
|