|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA filmmúzeumok bemutatóiAz űrkommandóHerpai Gergely
Milyen az, amikor egy számítógépes játék fő designere megrendezi akciójátékának filmváltozatát? Van már Street Fighter és két Mortal Kombat-mozi (ebből az egyik elviselhetetlen, a másik első része viszont határozottan szórakoztató), úgyhogy a játékokban nem túl gyakorlott nézőben, nagyjából egyenlő arányban keveredhet az előítélet és várakozás: hátha valami eredetit láthat? Bár ismeretlenül csenghet Chris Roberts, a Wing Commander játékok alkotójának neve, a számítógépes játékok világában mindenki tudja róla, hogy nem akárki. A látványos űrcsatákban bővelkedő: első rész kirobbanó sikert ért el, a Mark Hammilt és Malcolm McDowellt felsorakoztató harmadik pedig minden idők egyik legnagyobb költségvetésével elkészült interaktív mozijátéka volt. A soron következő i negyedik rész sikere után azonban Roberts többre vágyott: a Wing Commanderből ha törik, ha szakad, mozifilmet készít. Mivel a játékok sztárjai, Hammil és McDowell, nem szerepeltek a stáblistán, nemcsak a mozi, hanem a számítógépes játékok rajongói is kétkedve várták a végeredményt. Meglepő módon a Wing Commander nem emiatt lett gyenge alkotás. Roberts a forgatókönyv írása közben egyszerűen elfelejtkezett arról, hogy a Wing Commander-rajongókon kívül talán más is látogatja a mozikat. Bár már játszottam a sorozat egy-két részével, és elég jól ismerem sztorit, néha mégsem értettem kristálytisztán a történteket. Roberts nem vette a fáradságot, hogy a filmet az átlagnéző számára is érdekessé vagy érthetővé tegye. A látványos űrcsatáknál néha egyszerűen nem derül ki, ki lő kire és miért.
Ebben persze nem kis szerepe van annak, hogy a félelmetes főellenség, a „kilrathiak” (az egész háborút kirobbantó hatalmas ufó-macskák), csak a film vége felé jelennek meg, és akkor is úgy néznek ki, mintha maszkjaikat egy farsangi bál kukáiból válogatták volna össze. Szerencsére Blair, a sármos főszereplő, a film végén lepuffantja őket, s ezzel megmenti az egész emberiséget meg azt a pár szerencsétlen nézőt, aki a legújabb Star Wars-filmre várva betévedt a Wing Commandert.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 968 átlag: 5.55 |
|
|
|
|